Ma ünnepli 36. születésnapját a híres énekesnő, aki mindenfajta smink nélkül mutatta meg az arcát kora reggel.
Annának és Vivinek is feltűnt, hogy Viktor immáron Gréti felé kacsingathat, noha a fiatal lánynak van párja.
A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság egy rövid hivatalos közleményben osztotta meg az információkat, de a mostani rengések nem érintették a magyar lakosságot.
Gáspár Evelin után a volt párja is nyilatkozatot adott a Blikknek, és érdekes dolgokat árult el a kapcsolatukról.
Rácz Jenő finoman fogalmazva is tutira ment, mint általában lenni szokott, hiszen nála precízebb embert nem ismerhetünk.
Végtelenül szép az egykori Való Világ szereplő, aki az elmúlt években műsorvezetőként dolgozik a produkcióban.
Sokan szeretnének olyan vonzóak lenni, mint a színésznő, de nincs könnyű dolguk, még a sokkal fiatalabb generációnak sem.
Vasvárvi Vivien tipikusan az a karakter, aki még egy nagyon magas lécet is képes megugrani. Most is hasonlóan tett, ráadásul a saját lécét ugrotta meg.
Benő nem sok mindent csinálna másképp, de van két dolog, amit biztosan, mely részben erős utalás Viktorra is, aki ellen végül kiesett.
Az Egyesült Államok elnöke egy igen fontos bejelentéssel állt elő, aminek sok millió amerikai örülhet, hiszen hamarabb juthatnak hozzá az oltásukhoz.