Egy nagyon fontos tárgyat hagyott el Gáspár Győző, aki most a rajongók, követők segítségét kéri a közösségi médián keresztül.
Franciska egy sok szempontból különleges személyiség, mégis sokat bántották őt az évek alatt és még mindig sokan a külseje alapján ítélik meg.
Az országos tisztifőorvos szerencsére jobb híreket is közölt, így megtudhattuk azt is, hogy nemrég egy 100 000 adagos vakcinaszállítmányt szabadítottak fel, amivel a következő héten már olthatnak is.
Az országos tisztifőorvos kiemelte, hogy egyre fiatalabbak is súlyos lefolyásban betegszenek meg a koronavírus által.
Győzike nagyon büszke a lányára, aki több mint 25 kilótól vált meg az elmúlt időszakban, és komoly átalakuláson ment át.
Hivatalosan is megerősítették, hogy egy újabb fontos nemzetközi mérkőzést rendeznek meg a Puskás Arénában.
Exatlon: a nézők tovább dühöngnek Zsófi miatt, aki szinte csak a bajnokoknak hoz pontot
Dr. Merkely Béla, aki hazánk egyik legelismertebb szakembere, ezúttal arról beszélt, hogy milyen fontos a jelenlegi intézkedések betartása.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal több mint egy tonna illegális gyógyszert foglaltak le egy olyan szállítmány részeként, ami Dubaiból érkezett.
A híres magyar énekesnő, aki még mindig nagyon fiatal, remekül érzi magát a bőrében és egyre több divatfotót oszt meg magáról.