Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
365,38 Ft
Euró
393,83 Ft
Font
461,26 Ft
Bitcoin
70,431 $

Győzike kissé kiakadt, eltűnt 260 ezer forint, amiket számlákra adott Virágéknak

Krisztián szerint Virág rafinált, mert ruhákat akart rendelni, és szerinte a barátnője nem számlákra, hanem azokra költhette el.

Fotó: YouTube/LifeTV
Style

Hujber Dávid

Szerkesztő

Győzike nyugodtan ült a lakásban, amikor belépett a pár, és már akkor sejteni lehetett, hogy valami gond van. Órákkal korábban adott nekik egy nagyobb összeget, hogy fizessék be vele a számlákat, de ez nem történt meg, mert eltűnt a pénz.

„Krisztián szerintem nagyon meg volt ijedve, még nem volt ilyen helyzetben, főleg, hogy az én szüleimről volt szó.” – mondta Virág a LifeTV kamerái előtt, majd Krisztián is reagált. „Úgy emlékszem, hogy Virágnál volt.” Soron kívül Fontos információkat közölt a Szerencsejáték Zrt. a lottózók húsvéti nyitva tartásáról

Ezt Virág sem hagyta szó nélkül. „Krisztiánnak adtad a kezébe.” – kezdte Győzike lánya, majd jött a családfő, aki nem teljesen értette a dolgot. „Engem ne vonjatok bele…” – folytatta Gáspár Evelin húga.

Berki Mazsi sírva reagált, miután Krisztiánra letöltendő börtönt kértek a buszos ügy miatt (videóval)

„Mi nincs meg?” – tette fel a kérdést Győzike. Ekkor tudatosult benne, hogy az általa átadott pénz hirtelen eltűnt. „Hogy nincs meg ez a pénz?” Győzike nem érti, mert Krisztián már többször fizetett be csekket, és ilyen még nem történt.

Órákon át kereste a pénzt a két fiatal, de hiába. Krisztián azt mondta, szerinte mivel Virág ruhákat akart rendelni, kapóra jöhetett számára az összeg. 260 ezer forintról van szó, ami nem kevés. „Tuti, hogy ő vette el!” – mondta Krisztián.

Ennyi volt, Xabi Alonso biztosan nem lesz Szoboszlaiék edzője

A legfrissebb hírek szerint a Liverpool kiszállt a versenyből, így nem Xabi Alonso fogja követni a távozás előtt álló Jürgen Kloppot a kispadon.