Egy egészen drámai bejelentést közölt Palik László az Exatlonban, az eddig megszokottól térően nem a versenyen.
Dóri újabb részleteket osztott meg Grétiről és Viktorról, aki egyértelműen többet szeretne a lánytól, mint barátság, bár ez már amiatt is esélytelen, mert a kihívó kapcsolatban él.
Megérkeztek az új adatok a magyar járványhelyzetről, ami egyáltalán nem mondható biztatónak és ez csak rosszabb lehet a mutációk terjedésével.
Tragédia történt Albertirsán, ahol egy eddig ismeretlen embert gázolt halálra a vonat. A körülmények szintén ismeretlenek.
Olyasmit kell átélnie, amit ezelőtt soha, viszont sok millióan jártak már ugyanebben a cipőben, ami meghatározza a jelenlegi időszakot.
A lezárások és az új szabályok a BKV járatait is érintik, ami egyúttal azt is jelenti, hogy a budapesti járatokon várhatóan tovább csökken az utasforgalom.
Egyre biztosabbak vagyunk abban, hogy valami csodaszer tartja ilyen formában Jennifer Lopezt, mert más magyarázatot nem találunk.
Barbi minden formában csinos tud lenni, nem okoz számára problémát, ha például egy zakóban jelenik meg, az is remekül áll rajta.
Livi ezúttal egy öt évvel ezelőtti képet osztott meg magáról, amikor még versenyzett, és azóta sokat változott az élete, nemcsak az Exatlon miatt.
Ákos egy nagyon penge mozdulattal prezentálta, hogy mire képes és ehhez hasonló dolgokat tud tanítani a diákjainak.