Kőnig Anna is megsiratta Szabó Franciska távozását, akivel nagyon jókat párbajozott az elmúlt hetekben, mióta az Exatlonban vannak.
Franciska legbelül tudta, hogy ez is benne van a pakliban, majd közölték vele a lehető legrosszabb hírt, mert a sérülése nagyon súlyos.
Videón az a pillanat, amikor Palik László közli Franciskával, hogy számára véget ért az Exatlon a súlyos sérülése miatt.
A nézők körében állandó téma Zsófi hatalmas műszempillái, amikből már nem sok maradt, bár egyelőre ez sem segít igazán a teljesítményén.
Dorottya nagy nyomozásba kezdett Zsófi kapcsán, aki mást mondott neki, mint például Grétinek, és ez láthatóan nem tetszik neki.
Járványügyi szempontból is egy újabb fontos mérföldkőről számolt be Varga Mihály, aki megerősítette, hogy csütörtökön adják át az üzemet.
Ekkor még a társak sem tudták, hogy mi vár rájuk pár óra múlva, amikor közlik velük, hogy Franciskát is el kell engedniük.
Újra előkerült a kiegyenesített haj, ami sokak nagy kedvence lett, és ezt meg is tudjuk érteni, hiszen nagyon jól áll Barbinak.
Timi nemcsak az Instagramon népszerű, hanem többek között a TikTokon, ahol sorra dobja ki magáról a szexi videókat.
Zsolti is koronavírus-beteg lett, aki rosszul éli meg a helyzetet, akivel ki szeretne békülni Győzike, amiről a LifeTV műsorában beszélt.