38 éve ezen a napon tették meg az első szabad űrsétát
Közel négy évtizeddel ezelőtt február 7-e örökre bevonult az amerikai űrügynökség történelemkönyvébe.
1984. február 7-én a NASA űrhajósa, egyben az első emberes Skylab-küldetés parancsnoka, Bruce McCandless lett az első asztronauta, aki biztosító kábel nélkül hajott végre űrsétát az univerzumban.
McCandless a speciális kialakítású, Emberes Manőverező Egység – Manned Maneuvering Unit (MMU) – névre keresztelt jetpacket viselte, amit kifejezetten úgy terveztek, hogy biztonságban tartsák az űrhajósokat, míg a feladatukat végzik a világűrben.
Az MMU a hagyományos szkafander fölé illeszkedett és hideggáz-hajtőművel látták el, melynek segítségével az űrhajósok sokkal távolabb merészkedhettek az űrsiklótól anélkül, hogy bántódásuk esett volna.
McCandless az első űrséta során egészen pontosan 98 méterre tudott eltávolodni a Challenger űrsiklótól – a műveletet nem sokkal később fedélzeten tartózkodó kollégája, Robert Lee Stewart is elvégezte, aki szintén sértetlenül megúszta a nem mindennapi kalandot.
Stewart készítette egyébként az alábbi ikonikus fotót is, amelyen McCandless látható, amint magányosan lebeg az égszínkék Föld felett, a világegyetem jelentéktelen porszemeként:
Az MMU-t ezt követően még három űrrepülőgép-misszió során alkalmazták; a NASA asztronautái két meghibásodott kommunikációs műhold visszaszerzését ezen speciális űrruha segítségével hajtották végre.