Nyugati fegyvereket szállító konvojokra lőhetnek Ukrajnában az oroszok
Oroszország egyértelmű fenyegetéssel üzent a Nyugatnak, hogy akár az Ukrajnának fegyvereket szállító konvojokat is célba vehetik.
Szergej Ribakov külügyminiszter-helyettes ugyanis egyértelműen jelezte, figyelmeztették az Egyesült Államokat, hogy az Ukrajnába pumpált fegyverek szállítása nem csak veszélyes lépés, hanem ez legitim célponttá teszi a fegyvereket szállító konvojokat – idézte a Times of Israel.
Ribakov kijelentette, hogy Moszkva már korábban figyelmeztetett mindenkit a „meggondolatlan” fegyverszállítások következményeire, hogy Ukrajnát olyan fegyverekkel látják el, mint vállról indítható légvédelmi rakéták vagy páncéltörő rakéták.
Ribakov szerint Washington nem vette komolyan Moszkva figyelmeztetéseit, valamint jelezte, hogy a két ország között jelenleg nem folynak tárgyalások semmiről. Elítélte az amerikai szankciókat is, szerinte ezeket precedens nélküliek, de Oroszország meg fogja tenni a szükséges lépéseket, hogy ne származzon ebből súlyos kára.
Jelentkezz, és légy Te is a Liner.hu csapatának tagja
A külügyminiszter-helyettes elmondta, hogy Oroszországnak nem áll szándékában kiutasítani a nyugati sajtóorgánumokat, mert „nem akarják eszkalálni a helyzetet” – ez ebben a formájában igaz, ugyanakkor olyan szigorú „álhírellenes” törvényeket hoztak, hogy többek között a BBC is szedte a sátorfáját az országból.
Az Egyesült Államok még pénteken hagyott jóvá egy újabb segélycsomagot Ukrajna számára, amely többek között közvetlen segélyt és fegyvertámogatást is tartalmaz, valamint további amerikai csapatokat küldenek a NATO kelet-európai szárnyába.