Konyhafőnök VIP: itt az újabb drámai meglepetés, az egyik esélyes esett ki

Fotó: RTL Magyarország
not image

Hujber Dávid

2021. december 2. - 23:08

Nagyon nagy névnek kellett távoznia egy igazán rossz napot követően, és már nincs visszaút számára.

A korábbi előzetesből az is kiderült, hogy Görög Zita ismét erősen aggódott egy étel miatt, mert úgy látta, amit Varga Iza csinál, az nem működőképes. Ismét párokban dolgoztak a sztárok, ami azt is prezentálta, mennyire jók csapatmunkában. Ez is nagyon fontos része a versenynek, hiába csak egyvalaki kaphatja meg a főnyereményt.

Schobert Norbi és Tóth Vera példája jól mutatja, hogy ez akkor is működhet, ha az egyik fél nagyon aggódik, és nemigazán bízik a másik ötletében. Ugyanakkor ott van az ellenpélda is, mert Zámbó Krisztián egy ilyen feladat után esett ki.

Krisztián azóta elárulta, hogy igen mélyen volt lelkileg a legjobb barátja elvesztése miatt, és közben az Álarcos énekesben is szerepelt, valamint hétvégente fellépett. A verseny idő előtt ért véget számára, és ehhez Görög Zita is nagyon közel volt.

Konyhafőnök VIP: ez már Szandinak is sok volt, felkapta a vizet a brutális hátráltatás közben

Zita, aki az egyik legnagyobb név a műsorban, Varga Izával dolgozott közösen. Mint azt már az előzetesben is láthattuk, ez nem ment egyszerűen, ahogyan másoknak sem a többi konyhapult mögött.

A cikk nem ért véget, folytatásához lapozz a következő oldalra.