Dollár
431,75 Ft
Euró
419,22 Ft
Font
467,61 Ft
Bitcoin
19,411 $

Kína már a valódi harci cselekményekre készül fel

Fotó: Az üzbég elnöki hivatal által közreadott képen Hszi Csin-ping kínai elnök a Sanghaji Együttmûködési Szervezet (SCO) szamarkandi csúcstalálkozóján 2022. szeptember 16-án. MTI/AP/Üzbég elnöki hivatal
not image

Takács Petra

2022. szeptember 22. - 12:21

A kínai elnök, Hszi kijelentései a Tajvan körül kibontakozott feszültség hátterében hangzottak el.

A Kínai Népi Felszabadító Hadseregnek a valódi harccselekményekre való felkészülésre kell összpontosítania – jelentette ki szerdán Hszi Csin-ping kínai elnök.

Soron kívül Kreml: Oroszország pénteken hivatalosan is annektálja a megszállt ukrán területeket

Az államfő – akit a Ria Novosztyi orosz hírügynökség idézett a kínai állami televízió tudósítására hivatkozva – erről szóló iránymutatást adott a nemzetvédelmi és katonai reformokkal foglalkozó egyik szeminárium résztvevőinek Pekingben. A rendezvényen a kínai kommunista párt politikai bizottságának tagjai is részt vettek.

A kínai vezető egyben utasítást adott arra, hogy szigorúan tartsák magukat a 2015-ben meghirdetett katonai reformtervben kijelölt célokhoz. Az elképzelések szerint 2035-ig szóló korszerűsítés keretében már létrehozták az önálló stratégiai rakétaerőt, amely a szárazföldi csapatokkal, a légi- és haditengerészeti erőkkel, valamint a népi fegyveres rendőrséggel együtt alkotja Kína fegyveres erőit.

A Ria Novosztyi felidézte, hogy Hszi kijelentései a Tajvan körül kibontakozott feszültség hátterében hangzottak el. Peking és Tajpej között azt követően újult ki a feszültség, hogy Nancy Pelosi, a washingtoni képviselőház elnöke augusztusban heves kínai tiltakozás ellenére látogatást tett az 1949 óta független kormányzattal rendelkező szigeten, amelyet Kína saját területének tekint.

Szerdára virradóra a kínai hadsereg keleti régiójának katonai parancsnoksága közölte, hogy alakulataik magas harckészültségi szinten vannak, miután amerikai és kanadai hadihajók keltek át a Tajvani szoroson. Az illetékes katonai szóvivő szerint a katonák képesek megbirkózni minden fenyegetéssel, és készek megvédeni az ország szuverenitását és területi épségét.

(MTI)