Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
361,95 Ft
Euró
389,46 Ft
Font
454,00 Ft
Bitcoin
64,128 $

Hujber Ferenc bevallotta, mi állt az évekkel ezelőtti botrányos esetek mögött

Felidézte, ami a Valami Amerika 3 sajtóbemutatóján történt, valamint szót ejtett arról is, ami a Mokka műsorában hangzott el még 2017-ben.

Fotó: RTL Magyarország/SajtóKlub
Style

Koós Alexandra

Szerkesztő

A népszerű színész, Hujber Ferenc 2003-ban hagyta el Magyarországot. Három évvel ezelőtt egyszer már visszatért, akkor A Konyhafőnök VIP című műsorban próbált szerencsét, majd ismét eltűnt a nyilvánosság szeme elől. Ám a nyár folyamán hazaköltözött, ugyanis elvállalt egy szerepet a Funny Money című vígjátékban.

Ez azonban azt is jelentette, hogy nagy átalakuláson kell átesnie, változtatnia kell az életén, amit meg is tett. Korábban elmondta, az elmúlt egy évben teljesen megújult fizikálisan és szellemileg is, aminek része volt, hogy letette a drogot. „Már egy éve nem füvezek, jófiú lettem, vigyázok az egészségemre minden téren” – árulta el. Soron kívül Saját házában késeltek halálra egy várandós nőt, nagy erőkkel keresik a tettest

A Blikk szerint a 49 éves színész jelenleg a pesti Belvárosi Színház mellett a Bánfalvy Stúdió csapatával járja az országot és ad elő esténként, míg párja közös gyermekükkel Londonban maradt. Hujber most a Fókuszban bevallotta, mi állt az évekkel ezelőtti botrányos esetek mögött: az egyik ilyen emlékezetes eset a Valami Amerika 3 sajtóbemutatóján történt, ahol a résztvevők szerint nagyon zavartan viselkedett.

„Akkor én éppen Kanadából jöttem haza, maradjunk annyiban, hogy ott – fű, hasis – mindent toltam” – emlékezett vissza. Emellett – szintén 2017-ben – a Mokka műsorában azt állította, hogy Jézus egy színész volt, keresztre feszítése pedig egy színjáték. „Amikor az a reggeli műsor őrület volt, a fél világ arról beszélt, hogy hányféle mentális betegségben szenvedhetek, mennyire voltam bemindenezve” – kezdte.

Majd kijelentette: „Szeretnék tiszta vizet önteni a pohárba: két kávé volt bennem aznap reggel”. Ezt követően arra utalt, azt teljes mértékben elismeri, hogy a mindennapos fűfogyasztás okoz mentális problémákat, ő pedig akkoriban, amikor Magyarországon élt, ragaszkodott ahhoz, hogy esténként elszívjon egy cigarettát. Azt viszont leszögezte: a forgatások előtt sosem fogyasztott semmit.

Dzsudzsákék sem tudták megállítani a Ferencvárost, kiütötték a Debrecent

A Debrecen sem tudott mit kezdeni a Ferencvárossal, 4-1-es vereséget szenvedtek, és távolabb kerültek a dobogótól.

Ezekkel a gólokkal lett bajnok a Real Madrid (videó)

A Real Madrid meccse nem volt a legsimább a Cadiz ellen, mégis 3-0-ra nyertek, majd a Barcelona vereségével bajnoki címet ünnepelhettek.

Életveszélyes állapotba került két gyermek egy ceglédi autóbaleset miatt

Többeket mentőhelikopterrel vittek kórházba a Cegléden történt súlyos baleset miatt, két gyerek életéért küzdenek az orvosok.