Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
359,73 Ft
Euró
387,54 Ft
Font
450,71 Ft
Bitcoin
60,465 $

Heteken belül elveszítik legfontosabb játékosukat Szoboszlaiék

Szoboszlai Dominik csapata nagyon nehéz január és február elé néz majd.

Fotó: EPA/TIM KEETON
Sport

Kiss László

Szerkesztő

A Liverpool kerete jelentős változáson ment keresztül a nyáron, hiszen többek között Szoboszlai Dominik, Wataru Endo, Alexis Mac Allister és Ryan Gravenberch is ekkor érkezett, míg a korábban alapembereknek számító Henderson és Fabinho pedig távoztak.

A változtatás a szezon első felét tekintve sikeresnek bizonyult, teljesen egyértelmű, hogy az idei Liverpool jobb, mint a tavalyi, noha Szoboszlai formahanyatlása és Mac Allister sérülése aggodalommal töltheti el a szurkolókat, főleg annak fényében, hogy egyelőre Thiago Alcantara és Stefan Bajcetic sincs bevethető állapotban. Soron kívül A DK bejelentette, mégis lesz nyilvános vita a köztévén

Tovább tetézheti a gondokat, hogy Ryan Gravenberchet kényszerből kellett lecserélni a Manchester United elleni mérkőzésen. A Bayern München korábbi játékosáról azóta kiderült, hogy csak egy kis húzódásról volt szó, ám a hiányzók és a sorozatban érkező meccsek miatt így is nagy körültekintést igényel majd az ő bevetése.

A legnagyobb problémát azonban a csapat legfontosabb játékosának, Mohamed Salahnak a kiválása jelentheti majd a Liverpool számára, ugyanis az egyiptomi játékos ott lesz a január 13-án kezdődő Afrikai nemzetek kupáján, és csak az egyiptomi csapat szereplésén múlik majd, hogy mennyi időre kell nélkülöznie őt Kloppnak. Amennyiben Egyiptom a döntőig menetel, úgy Salah leghamarabb február 12-én állhat majd a Liverpool rendelkezésére.

Alternatívák persze vannak, hiszen Luis Diaz, Darwin Nunez és Cody Gakpo is betölthetik a szerepét, ám ezen játékosok az utóbbi hetekben jellemzően csak küzdésükkel emelkednek ki, a gólokat rendre Mohamed Salah lövi. Amennyiben Egyiptom csapatával Salah a döntőig menetel, úgy pótlását a Bournemouth, a Chelsea, az Arsenal és a Burnley elleni mérkőzésen is meg kell majd oldani.

Ha most lenne választás, ezek a pártok be sem kerülnének a parlamentbe

Egy friss felmérésből derült ki, mennyire sokat változott egyes pártok támogatottsága.