A magyar válogatott jelenleg a fénykorát éri a fiatal és tapasztalt játékosokkal, akik bárki számára komoly gondot tudnak okozni.
A Semmelweis Egyetem rektora, Dr. Merkely Béla a Facebook-oldalán számolt be saját tapasztalatairól, valamint arról, mit lehetne tenni a pandémia következő szakaszának kivédése érdekében.
A koronavírus-járvány úgy tűnik, nem fogja befolyásolni a tanévkezdést, hiszen a kormány a korábban megszokott tervezethez tartja magát.
Az elmúlt hetekben felgyorsultak a történések a védőoltások tekintetében, így egyre több embert kezdett el foglalkoztatni a kérdés, hogy vajon Magyarországon kötelezővé teszik-e azt az illetékes hatóságok.
Vesztegetés elfogadásának gyanújával vették őrizetbe azt a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei háziorvost, aki hamis papírokkal igazolta betege keresőképtelenségét, valamint mindenféle vizsgálatok nélkül vényköteles készítményeket írt fel.
Az elmúlt napokhoz képest ezúttal visszafogottabb volt a fertőzöttek számának növekedése, "mindössze" 15 új esetet azonosítottak, haláleset pedig nem történt.
A Nemzeti Népegészségügyi Központ jóvoltából elvégzett szennyvízvizsgálatok kimutatták, hogy nemcsak a fővárosban, hanem Debrecenben is emelkedett a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja.
Ismét több mint 30 új fertőzöttet találtak az elmúlt 24 órában, miközben hárman életüket is vesztették a vírusfertőzés következtében.
Érdemes felkészülni rá, hogy a következő napokban 30 Celsius-fok fölötti hőmérsékletekkel találkozhatunk.
Az elmúlt nap folyamán 43 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak az országban, ilyen szintű emelkedésre pedig rég nem volt már példa.
Ismét több mint 30, egészen pontosan 32 személynél mutatták ki a koronavírus-fertőzés jelenlétét az elmúlt 24 óra folyamán.