Szijjártó Péter kijelentette, hogy a kormány továbbra is minden segítséget meg fog adni a Nemzetközi Vöröskeresztnek a tevékenysége ellátásához.
A közegészségügyi előírások betartása végett a rendőrség is átcsoportosítja erőinek egy részét a nagyobb buszállomásokra, mivel egyre több helyen figyelték meg, hogy az emberek nem tartják be ezeket, különösen a maszkviselést
Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Kossuth Rádiónak adott interjújában fejtette ki, hogy szigorítani fogják szeptembertől fogva a határátlépési szabályokat, mivel a behurcolt esetek kiemelten magas kockázatot jelentenek járványügyi tekintetben.
Egyre inkább úgy tűnik, hogy elkezdődhetett a pandémia második hulláma Magyarországon, mivel ismét jelentősen megemelkedett a COVID-19 járvány intenzitása hazánkban.
Újfent jelentős mértékben emelkedett az újonnan regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon.
Úgy tűnik, hogy amíg a vidéken enyhülésnek indult a pandémia, addig a fővárosban hónapok óta nem tapasztalt ütemben élénkülhet fel a járvány.
Több megyében is keresik még az iskolaőröket, akik a rend betartásában segédkeznek majd az oktatási intézményekben.
A szakember szerint a hazai gyógyult betegeknél is diagnosztizálták már a fáradtság és a poszttraumás stresszre jellemző tüneteket.
A tegnapi nap után úgy tűnik, ma sem ússzuk meg kiadós záporok és viharok nélkül a napot.
Tovább emelkedik az országban regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma, ugyanis a tegnapi nap folyamán 32 új esetet vettek nyilvántartásba.
Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház Infektológiai osztályának főorvosa az Inforádiónak adott interjújában fogalmazott úgy, az oroszok rendkívül elsiették a koronavírus-vakcinájuk törzskönyvezését, és egy nagyon fontos fázist kihagytak.