Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
361,26 Ft
Euró
389,04 Ft
Font
453,23 Ft
Bitcoin
63,577 $

Ennyivel voltak terheltebbek a mentők a covid harmadik hullámának csúcsán

Győrfi Pál a Mokka vendégeként beszélt arról, hogy mit lát a saját környezetében a negyedik hullám idején, illetve a jelentések alapján, amiket a kollégái készítenek el a bejelentések után.

Fotó: Oltópont a Zala Megyei Szent Rafael Kórházban Zalaegerszegen 2021. november 16-án. MTI/Varga György
Belföld

Takács Petra

Szerkesztő

„Terjedő vírust látok, azt látom, hogy a mentőknél az esetszám folyamatosan emelkedik. Tegnap 4300 esetünk volt országszerte, ami sokkal több a szokásosnál. Nyilván ennek csak egy kisebb része függ össze a koronavírussal.”

Körülbelül 500-600 koronavírus-esetük van egy nap, de amikor a járvány harmadik hullámának tetőpontján voltak, akkor ez a covid-esetszám napi 1500 volt. „Tehát ott még nem tartunk, de a folyamatos emelkedés az látszik.” Soron kívül Magyar Péter pert helyezett kilátásba a kiszivárgott mentőszolgálati jegyzőkönyv miatt

Ugyanakkor az is tény, hogy a negyedik hullám még nem tetőzött, így ez a szám magasabb is lehet a jelenleginél. Az is kiderült, hogy a mentősök tájékoztatásából, hogy azok a betegek, akiknek súlyos az állapotuk, és kórházba kerülnek, többségében oltatlanok.

Lélegeztetőgépre került egy oltásellenes budapesti család minden tagja, az édesapa már elhunyt

Győrfinek is van olyan ismerőse a környezetében, aki oltatlan, és már súlyos az állapota. „Sajnos azt is látom, hogy ő is például oltatlan. Annak idején úgy döntött, hogy ő nem kéri ezt az oltást.

A negyedik hullám tetőzősét decemberre várják, azzal számolnak, hogy heteken belül fog csak igazán tombolni, így azok, akik most felveszik a vakcinájukat, rendelkezhetnek bizonyos fokú védettséggel a legrosszabb időszakban.

Bemutatták a SpaceX első, űrsétákhoz tervezett high-tech ruháját (videó)

Bemutatta a SpaceX azokat a különleges űrruhákat, amelyeket a "Polaris Dawn" küldetés során végrehajtott űrséta alkalmával fognak viselni az űrhajósok.

Sztrájkkal tiltakoznak a RAI olasz közszolgálati televízió dolgozói

Munkabeszüntetésbe kezdtek hétfőn a RAI olasz közszolgálati televízió munkatársai, tiltakozva a költségvetés-csökkentés, a munkavállalói jogok helyzete és a politikai befolyás ellen.

Ismét növekedésnek indultak az élelmiszerárak, mutatjuk, mi drágult a leginkább

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete által közzétett jelentés szerint jelentős áremelkedés tapasztalható a világpiacon, különösen a növényi olaj, a hús és a gabona esetében.