Közel negyven százalékkal több káros gáz kibocsátását okozza a férfiak húsban gazdag étrendje, mint a nők kiegyensúlyozottabb diétája.
Madeira szigete elsősorban festői környezetével vált világhírűvé, többek között a rögös hegyei, vulkánjai és a sziklás strandjai azok a helyek, amik védjegyévé váltak a szigetnek.
Egyre inkább általánosan elfogadott tézissé válik, hogy a globális felmelegedés, és azzal járó minden következmény elsősorban emberi tevékenységhez köthető, ugyanakkor vannak kritikus, vagy tagadó hangok, akik nem hajlandóak ezt elismerni.
Megjelent az Európai Unió klímaváltozással foglalkozó bizottságának, a C3S-nek az éves jelentése, ami aggodalmat gerjesztő adatot tartalmaz
A California Santa Cruz Egyetem által készített és Geology nevű szaklapban publikált tanulmány szerint úgy tűnik nem kell azon aggódni, hogy a közeljövőben kitörhet a Yellowstone-i szupervulkán.
Egy új tanulmány eredményei alapján Dél-nyugat Ausztráliában, Dél-Ausztrália egyes részein, az Amazonas környékén, a mediterrán országokban és Afrika déli részein sűrűbbé és súlyosabbá válhatnak az aszályok a klímaváltozás következtében.
Az emberiség 21. századi történetének egyik, ha nem a legnagyobb kihívása a globális klímaváltozás, ami évről évre egyre csak rosszabbodik.
Az egyre bővülő elektromos autós piac hatására úgy döntöttek a németek, hogy egy komoly lépést tesznek a jövő felé.
Súlyos ökológiai katasztrófáról számoltak be a szibériai Norilsk városából és környékéről, ugyanis körülbelül 20 000 tonna olaj ömlött egy erőműből a közeli folyóba, vörösre festve azt.
A Colorado Állami Egyetem (CSU) kutatócsoportja egy olyan légköri régiót fedezett fel, amely a mai napig érintetlennek bizonyult az emberi tevékenységektől.
Az Európai Unió válságkezelő biztosa szerint az előttünk álló hónapokban, főként a száraz időjárásnak köszönhetően sokkal több erdőtűz várható Európa szerte, még a közép és északi régiókat is ideértve, ahol rendre kevesebb tűz van.