Exatlon-Ákos elmondta, mit gondol Bálint 15 milliós győzelméről

Fotó: Instagram/Herczeg-Kis Bálint
not image

Hujber Dávid

2021.június.6 - 18:51

Nagyon szimpatikus Ákos, aki rettentő jól viselte a vereséget a döntőben Bálint ellen. Most visszatért az Instagramra, és üzent a rajongóknak, illetve köszönetet mondott.

Ákos joggal jutott be a döntőbe, megérdemelten küzdhetett meg a legjobb versenyzővel, aki azonban nem adott sok esélyt. Az első szettet 100%-ra hozta, tehát Ákos még csak pontot sem hozott rajta, és a második szett is Bálint neve mellé került.

Az ezüstérmes azonban példamutatóan viselkedett, és a mosolya őszinte volt, örült barátja győzelmének, ami 15 millió forintot ért. Összesen 16 milliót nyert, mivel megszerezte az 1 milliós bónuszt a finálé előtt.

„Sziasztok! Visszatértem az Instámra. Köszönöm mindenkinek, aki valamilyen formában támogatott, szurkolt és mellettem volt esténként azért, hogy a döntőben lehessek.” – kezdte a posztjában Ákos a döntőt követően.

„Rengeteg támogatást kaptam tőletek, amiért nagyon-nagyon hálás vagyok. Nem mellesleg köszi Máté (@the_inking_tattoo_studio), hogy vitted az instám, amíg versenyeztem.” – folytatta a posztját az ezüstérmes.

Gelencsré Timi dominikai TikTok kihívása mindent visz

„Hálás vagyok kihívóknak minden egyes napért, amit együtt átélhettünk jobb csapatba nem is kerülhettem volna. Köszönöm bajnokoknak, hogy ilyen méltó ellenfelek voltak hónapokon át!! Én úgy érzem, hogy mindent ki tudtam magamból adni, ami bennem volt és boldog vagyok, hogy ez elég volt egy második helyhez.”

„Bálintnak csak gratulálni!! Szerintem nincs olyan játékos, aki jobban megérdemelte volna az 1. helyet, elképesztőt mentél hónapokon át és a döntőben is. Örülök, hogy ekkorát tudtunk a végén küzdeni!”

„Rengeteget köszönhetek az Exatlon Hungary-nek, és mindenkinek, aki ezen a versenyen dolgozott, nem mellesleg Palik Lászlónak, hogy lehetőséget adtak nekem. Köszönöm még egyszer mindenkinek a támogatást/szurkolást!! Nekem ez jelenti a legtöbbet!!”