Véleménye szerint az oroszok megfékezéséhez arra van szükség, hogy országukat teljesen elszigeteljék a civilizált világtól, amíg rá nem kényszerülnek, hogy ismét kövessék a nemzetközi szabályokat.
Úgy tűnik, Oroszország is megpróbál a szankciókhoz nyúlni, miután az egész Nyugat összefogott és komoly, az orosz gazdaságot ellehetetlenítő szankciókat hozott.
Navalnij túlélte a novicsokos mérgezést, azóta pedig folyamatosan újabb és újabb vádakkal állítják bíróság elé.
Habár biztató tárgyalások zajlanak jelenleg is az oroszok és az ukránok között, a szakértők úgy vélik, a harctéren fog eldőlni igazán a háború.
A sorozatos orosz csapások következtében egy ember életét vesztette, egy másik pedig súlyos sérüléseket szenvedett.
Oroszország francia nagykövete feltette-e a kérdést, hogy hajlandó-e lenne a NATO háborúzni Oroszországgal, ha Ukrajnát felvenné a soraiba.
A WikiLeaks alapítójának kiadatási ügye kapcsán megtagadta a brit Legfelsőbb Bíróság a meghallgatási kérelmet.
A britek nagyágyúja, a prominens igazságügyi miniszter is felajánlotta segítségét a nemzetközi közösségnek, hogy bizonyítékokat találjanak Putyin háborús bűneire.
Volodimir Zelenszkiij ukrán elnök elmondta, hogy áll jelenleg a lehetőség, hogy csatlakozzanak a katonai szervezethez.
Az orosz külügyminisztérium megszólalt Donbász ügyében, hogy a térség Ukrajnához vagy Oroszországhoz fog-e tartozni.