Orvosai szerint maga a csoda, hogy Reid életben maradt, egyúttal elismerték, hogy a teljes felépüléshez vezető út hosszú és nehéz lesz.
Az ügy ennél egy fokkal szövevényesebb, ugyanis a vezetőt azzal vádolják, hogy a kameruni törpekecskéket leölte, majd egy partira megfőzte.
Egy friss jelentés szerint minden eddiginél nagyobb értékben loptak kriptavalutákat az észak-koreai hackerek.
Védelmi és technológiai szinteken építik a kapcsolatokat, Kína további erősödésével indokolják a lépést.
Az elnök ügyvédje közölte, hogy az FBI három és fél órán keresztül vizsgálódott a házban.
Nem ez az első alkalom, hogy az amerikai elnök ingatlanjaiban házkutatást tartottak a szövetségi nyomozók.
A mentők hamar kiértek a helyszínre, hogy megfelelő ellátásban részesítsék Denim Bradshaw-t, akit később kórházba szállítottak, sajnálatos módon azonban már nem tudtak segíteni rajta.
A látottakon még a helyi hatóságok is meghökkentek, a szerencsétlenül járt állat elpusztult.
Ezáltal összesen hét személy van amerikai őrizetben, több tucat gyanúsított pedig továbbra is Haiti fő büntetés-végrehajtási intézetében sínylődik.
Ez a nap is eljött, a legendás Boeing elbúcsúzott a 747-estől, mely évtizedekkel ezelőtt mutatkozott be a repülés történetében.
Kína reakciója az exporttilalomra igen heves volt, a külügyi szóvivő pedig egyenesen kijelentette ez "visszaélés" a nemzetbiztonság fogalmával, míg a Huawei állítja, semmilyen bizonyíték nincs arra, hogy a cég biztonsági fenyegetést jelentene.