A pár épp válófélben volt, amikor a nő valamiért úgy határozott, megmérgezi férjét.
Kína reakciója az exporttilalomra igen heves volt, a külügyi szóvivő pedig egyenesen kijelentette ez "visszaélés" a nemzetbiztonság fogalmával, míg a Huawei állítja, semmilyen bizonyíték nincs arra, hogy a cég biztonsági fenyegetést jelentene.
Az Exxon rekordbevétellel zárta a tavalyi évet, ezzel pedig egy történelmi rekord is megdőlt a nyugati olajiparban.
Az egyik eladó azt mondta, mindenki kerüli a témát arról, ami az elmúlt időszakban történt, az viszont tény, hogy a múlt hét folyamán jelentősen megugrott a fegyvervásárlások száma.
Az ügyet ismerő források hozzátették, az amerikai kereskedelmi minisztérium már értesítette ennek kapcsán az érintett cégeket.
Emellett családon belüli erőszakkal és súlyos testi sértéssel is vádolják, s a bizonyítékok ellene szólnak, de eddig még nem tett vallomást.
Egy újonnan indított peres eljárás szerint Marilyn Manson családja meggyilkolásával fenyegette és megerőszakolta egy 16 éves rajongóját turnébuszában.
A Tyre Nichols meggyilkolásával megvádolt öt rendőr után egy hatodikat, Preston Hemphillt is felfüggesztette a memphisi rendőrség, de egyelőre még nem vádolták meg semmivel.
Kedden hivatalosan is benyújtják a vádiratot Alec Baldwin ellen gondatlanságból elkövetett emberölés ügyében, amiért egy kellékpisztollyal lelőtte Halyna Hutchins operatőrt.
Joe Biden, az USA elnöke úgy döntött, hogy május 11-én megszünteti a COVID-19-hez köthető veszélyhelyzetet.
Ezúttal Floridában dördültek el a lövések, mialatt tízen megsérültek, ketten pedig kritikus állapotban kerültek kórházba.