Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
359,84 Ft
Euró
387,72 Ft
Font
450,63 Ft
Bitcoin
61,543 $

Ebben a betegségben háromszor többen vesztették életüket 2020-ban, mint koronavírus-fertőzésben

Miközben a koronavírus-járvány következtében emberek százezrei hunytak el, addig egy másik pandémia is tombol évtizedek óta, melyet nehéz lesz megállítani.

Fotó: Unsplash
Egészség/Életmód

Kulcsár Péter

Szerkesztő

A The Guardian elemzéséből – amely egy nemrég közzétett tanulmányon alapszik – kiderült, hogy a fosszilis üzemanyagok felhasználása nyomán keletkező légszennyezés miatt évente átlagosan 8,7 millió ember hal meg.

Az elhalálozások közel 62 százaléka Indiában és Kínában történik, mindezek alapján pedig megállapítható, hogy a légszennyezés háromszor több emberéletet követelt, mint a koronavírus-járvány.

Amíg a covid-fertőzéshez köthető halálesetek címlapokra kerülnek és hosszú diskurzusok folynak róluk a médiában, addig ugyanez sajnos nem mondható el a klímaváltozással összefüggésbe hozható légszennyezés általi halálokról.

Az analízis szerzője kiemeli, az elmúlt időkben az emberiség megtanulta ignorálni a környezet elpusztításával kapcsolatba hozható tragédiákat, így lényegében arról van szó, hogy bizonyos emberéletekkel azért nem foglalkoznak, mert ez sérti egyesek érdekeit.

„Mi lenne, ha az éves szinten légszennyezés miatt bekövetkezett 8,7 millió elhunytat ugyanúgy vészhelyzetként kezelnénk, mint a jelenleg zajló pandémiát, és végre észrevennénk, hogy a légutakat ugyanúgy károsíthatják a szennyező részecskék, mint a koronavírus?” – tette fel a költői kérdést a szerző.

Az elemző figyelmeztetett, ha az Egyesült Államok képes volt egy globális pandémia enyhítésére több százmilliárd dollárt elkölteni, akkor nem okozhatna problémát az sem, ha ennek csekély részét arra fordítaná, hogy megelőzze a környezetszennyezés elfajulását.