Bajba kerültek a videójáték-fejlesztők a koronavírus-járvány miatt

Unsplash
not image

Kulcsár Péter

2021.május.3 - 01:50

A GDC által elkészített közvélemény-kutatás szerint a megkérdezett több mint háromezer stúdió kénytelen volt elnapolni játékaik megjelenését a covid-járvány következtében bevezetett lezárások és korlátozások miatt.

A Gameindustry.biz hírportál által közzétett felmérésből megtudhattuk, hogy a világjárvány nemcsak a chiphiányt idézte elő, hanem a szoftverfejlesztőkre is jelentős negatív hatást gyakorolt.

Mivel egyre többen kényszerültek távmunkára a lezárások miatt, ezért a személyes jellegű fejlesztési feladatokat nem tudták megoldani, a procedúrák során akadozások léptek fel, hiszen bármennyire is hangzik jó ötletnek a digitális kapcsolattartás, még a játékfejlesztők esetében is fontos bizonyos munkák során a személyes konzultáció.

A közvélemény-kutatásban részt vevő játékfejlesztők 44 százaléka elmondta, közvetlenül befolyásolta a pandémia a munkálatokat, ezért több ízben is elhalasztották és elcsúsztatták az előre tervezett feladatokat.

Meglepő módon a válaszadók 49 százaléka nem tapasztalt semmiféle csúszást sem, míg 7 százalékuk egy éve egyetlen projekthez sem járult hozzá. Az otthoni munkavégzéssel kapcsolatban a stúdióknál dolgozó szakemberek mindössze 35 százaléka gondolta úgy, hogy pozitív hatással volt rájuk a home office, míg 32 százalékuk inkább hátránynak tartotta a távmunkát.

Miközben komoly csorbát szenvedtek a fejlesztők, felhasználók esetében óriási fellángolás történt 2020-ban, ugyanis mindenkit otthonmaradásra buzdítottak, ezáltal a konzolok és PC-k iránti kereslet megnőtt, egyre többen vásároltak játékokat, így a piac megélhette második fénykorát.