A koronavírus-válság mély lelki sérüléseket hagyhat bennünk

not image

Kulcsár Péter

2020. április 15. - 08:35

A fejlett, háborúktól és konfliktusoktól mentes, békés országokban ritka eseménynek számít a nemzeti gyász.

A koronavírus-járvány következtében emberi holttestek százai halmozódtak fel az egyik olasz kórház termeiben, miközben az ország orvosai és nővérei a még életben lévő betegeken próbáltak segíteni. Az Egyesült Államok több hullaháza is megtelt, így fagyasztóhelyiséggel rendelkező teherautókat kellett a klinikák közelébe rendelni. New Yorkban hatalmas tömegsírokat ástak, a hamvasztások pedig 24 órán keresztül megállás nélkül zajlanak. A betegek egyedül halnak meg, mert a nyugat-afrikai Ebola-járványhoz hasonlóan a hozzátartozóik és családjaik félnek attól, hogy elkapják a kórokozót, ezáltal pedig nincs lehetőségük a tisztességes gyászra.

A világon eddig 120 ezer ember maradt alul a koronavírussal szemben, viszont jó hír, hogy több országban a napi halálozások száma mérsékelt csökkenést mutat. Ennek ellenére a statisztikák alapján sokkal több áldozatra kell számítanunk főleg azok körében, akik már meglévő, krónikus betegségekben szenvednek.

Nem csupán koronavírusban vesztik életüket az emberek, hanem többi más betegség miatt is, azonban a kijárási tilalom miatt őket sem tudják a szeretteik kellő tisztelettel elbúcsúztatni. A kórházakban bevezetett látogatási korlátozások és az egész világon szinte mindenhol érvényben lévő karantén miatt sajnos kijelenthetjük, hogy nem készültünk fel ekkora mértékű válságra sem fizikai, sem pedig lelki szempontból.

A gyásszal korábban már több kutatás is foglalkozott. Az egyik 2015-ben megjelent tanulmányban azokat a gyerekeket vizsgálták, akik tömegszerencsétlenségben, terrortámadásban vagy háborúban veszítették el közeli hozzátartozóikat. Kiderült, hogy ez a trauma egész életen át kitartó, súlyos pszichológiai problémákat okozott náluk. A szeptember 11-i terrortámadást túlélő személyeknél észrevették, hogy egy ún. “komplikált gyászt” kellett megélniük, amely egy hosszú távú, komoly lelki megterhelést jelent. A veteránok körében gyakrabban tapasztalták a poszttraumatikus stressz szindróma, a depresszió és a szorongás tüneteit, többen pedig öngyilkosságot kíséreltek meg.

A ruandai népirtás túlélői esetén a kutatók az ún. “feldolgozatlan gyász” jelenségét fedezték fel, ami a háború közben elmaradt tradicionális temetés miatt lépett fel és súlyos mentális zavarokhoz vezetett. A 2004-es indiai-óceáni cunami hasonló tömegsokkot váltott ki az emberekből, többen a mai napig nem tudták feldolgozni a történteket.

A mostani pandémia több szempontból is különbözik a felsorolt katasztrófáktól, viszont van egy saját stresszora – félünk, hogy elveszítjük idős szeretteinket és nem tudjuk majd kellő módon, a hozzá illő méltósággal meggyászolni.

A Mentális rendellenességek kórmeghatározó és statisztikai kézikönyve a meghosszabbodott gyász szindrómáról (PGD) azt írja, hogy a tragédia után hat hónapnál tovább tart és a személyen a szeparációs stressz, korlátozott közösségi működés, zavarodottság és sokk, valamint szomorúság és a depresszió tünetei mutatkoznak. Miután az emberek többsége jelenleg egyedül van otthon, elzárva a külvilágtól, ezért sokkal nagyobb az esélye a szorongás kialakulásának. Többek elméjét eluralhatják a vészjósló gondolatok, ez pedig pánikrohamokhoz vezethet, amelyet könnyen össze lehet téveszteni olyan komoly szervi betegségekkel, mint a szívinfarktus. A szakemberek szerint fontos lenne kiépíteni egy mentális segélyhívó szolgáltatást, ami segíthet a lelkiekben padlóra került embereken.

Nagyon fontos, hogy az egészségügyben dolgozó orvosok és ápolók gyászát is enyhítsük. Gondolhatnánk, ők már hozzá vannak szokva a halálhoz, viszont ilyen mértékű tragédiára nem készülhettek fel. Könnyen lehet, hogy saját szemük láttára fertőződhet meg az egyik munkatársuk, aki később életét vesztheti, így pedig még súlyosabbá válhat a helyzet.

A kórházakban sajnos mindenkinek van oka gyászolni. Az orvosok gyászolják a pácienst, akin nem tudtak segíteni. A betegek gyászolják az egészségüket, amikor kiderül, hogy elkapták a koronavírust. A rezidensek és orvosgyakornokok gyászolják az ideális világképüket, ami a szemük láttára oszlik szét.

Soha nem volt nagyobb súlya a biztató szavaknak, mint a jelenleg zajló járvány idején. Az orvosoknak oda kell figyelniük, hogy még a legkilátástalanabb helyzetben lévő pácienseket is ösztönözzék és tartsák bennük a lelket. Sokszor azonban ez sem elegendő és a védőfelszerelésekbe talpig felöltözött szakembereknek végig kell nézni, ahogy valaki a kegyetlen, fulladásos tünetek után feladja a küzdelmet.

“Van, hogy hozzá sem érhetünk a beteghez, csak beállítjuk az oxigén szintjét és figyeljük, mi történik. Sokszor használhatatlannak és erőtlennek érezzük magunkat”, nyilatkozta nemrég az egyik New York-i sürgősségi osztályon dolgozó orvos.

Claire Bidwell Smith pszichológus három könyvet is írt a gyászról, elmondása szerint a mostani időszak a legsűrűbb a karrierjében, mivel nagyon sok lelki fájdalmakra panaszkodó embert fogad online. Úgy gondolja, hogy a pandémia alatt a közösségi gyászt mindenki másként fogja megélni, azonban nagyon fontos, hogy odafigyeljünk saját egészségünkre és dinamikusan alkalmazkodjunk a megváltozott körülményekhez. Elhúzódhat a gyászolás, viszont ha sikerül legyőznünk a vírust, akkor az egy óriási megkönnyebbülést okozó katarzishoz vezethet.

“Szerintem egy hatalmas társadalmi gyásszal kell majd szembenéznünk, ami a teljes emberiségre hatni fog. Szívszorító, amit látunk és egyelőre nem volt időnk felfogni a helyzetet. Ehhez még egészen biztosan visszatérünk majd.”

összegezte a pszichológus.

A sebek örökre megmaradnak, de minden sérülés mögött egy komoly harc története rejlik. Ha győztesen szeretnénk távozni a koronavírus ellen folytatott háború láthatatlan csatamezőiről, akkor be kell tartanunk minden intézkedést, így pedig a gyászunk is sokkal emberibb és könnyebb lesz.

A lelki fájdalmakról az alábbi cikkünkben is írtunk:

https://liner.hu/kigyogyult-koronavirusos-beteg-ket-napon-at-sirtam-mikor-megtudtam-hogy-pozitiv-lett-a-tesztem/