A koronavírus miatt a vártnál kevesebb Samsung Galaxy S20 fogy

Szabó Kata

2020. március 5. - 18:37

Más okai is lehetnek annak, hogy a felhasználók távol maradnak a készüléktől, ám az biztos, hogy a vírus megjelenése és terjedése nem segíti a gyártót.

A Samsung február közepén mutatta be az idei évre tervezett csúcskészülékét, melyből különböző árcédulákkal és teljesítménnyel több változat is készült. A felhasználók az első jelentések szerint elégedettek is voltak a készülékekkel, vagyis úgy tűnt, minden a legnagyobb rendben, ám a számok most mégis merőben mást mutatnak.

A Yonhap hírügynökség értesülései szerint ugyanis Dél-Koreában mindössze 70 800 darab készüléket értékesítettek az első napon a Galaxy S20 sorozatból, ami nagyon messze van az egy évvel korábbi Galaxy S10 140 ezer darabos értékesítési számától, és még messzebb a Galaxy Note 10-től, ami 220 ezer példányban kelt el a bevezetéskor.

A számok csökkenését úgy tudni, a koronavírus megjelenése és terjedése okozza, az emberek ugyanis sokkal kisebb számban merészkednek ki az utcára, így a Samsung üzleteibe is kevesebben térnek be. Temetni persze még nem kell a csúcskészülékeket, hiszen hamarosan más országokban is elstartol az értékesítés, így a kezdeti botladozás ellenére még minden esély megvan arra, hogy a Galaxy S20 sorozat szép karriert fusson be.