Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
360,31 Ft
Euró
388,05 Ft
Font
452,62 Ft
Bitcoin
63,538 $

2,5 millió dollárt adományoz a Volkswagen az ausztrál bozóttűz elleni küzdelemre

A német csoport emellett több különböző, belső gyűjtésbe is kezdett, melynek következtében egy vezető bajuszától vált meg, míg egy másikat alaposan kitetováltak.

Greenbox

Kolláth Benjámin

Szerkesztő

A VW-csoport megnövelte eddigi hozzájárulását az ausztráliai bozóttüzek elleni küzdelemhez egy pénteken bejelentett, 2,5 millió ausztrál dolláros (kb. 503 millió forint) adománnyal, ebből 500 ezer a tűzoltóknak, és a közvetlen érintetteknek megy, míg kétmilliót az erdők újratelepítésére, illetve a veszélyeztetett állatok megsegítésére fordítanak. Ez a legnagyobb adomány eddig, amit egy autógyártó az ügyben össze tudott szedni.

De nem ez az egyetlen kezdeményezés a cégen belül, korábban a cég alkalmazottainak is létrehoztak GoFundMen egy adománygyűjtő oldalt, húszezer dollárig az innen befolyt minden egyes adakozott dollárt megdupláz a cég. Soron kívül Szerdától ismét olcsóbb lesz az üzemanyag

„A Volkswagen már az ötvenes évek óta része Ausztrália életének, éppen ezért előlépünk, hogy segíthessük a vészhelyzet frontvonalában küzdőket, és az elhúzódó gyógyítási folyamatot is.”

Michael Bartsch, a Volkswagen csoport ausztrál részlegének vezetője

Az autóiparban jól ismert Bartsch, aki korábban a Porsche, és az Infiniti kötelékeiben is magas pozícióban volt, a kezdeményezést segítendő, bevállalta, hogy ha az ország VW-kereskedései, illetve azok személyzete összegyűjtenek tízezer dollárt, megválik 40 éve gondosan őrzött bajuszától. Mivel az a gyűjtés a tizenegyezer dollárt is átlépte, ezt egy borbélynál meg is ejtette.

Nem ő volt az egyetlen Volkswagen-vezető, aki ilyesmire vállalkozott, bár az Ausztráliából az Egyesült Királyságba költözött, és a csoport ottani részlegét irányító Andrew Savvas bokáján kicsit maradandóbb nyomot hagyott a jótékonyság. Ő internetes gyűjtésén kétezer dollárért cserébe vállalta, hogy egy-egy kengurut tetováltat lábaira, végül a Természetvédelmi Világalap részére harmincezer dollár jött össze.