Egyértelműen kezd eszkalálódni a feszültség a Koreai-félszigeten, amelynek elsődleges okozója az, hogy Észak-Korea rekordmennyiségű rakétatesztet hajtott végre az idei évben.
Egyre súlyosabb a koronavírus-járvány helyzete Franciaországban, a kórházak óriási a nyomás, Emmanuel Macron elnök azonban tartózkodik a teljes lezárástól.
Peking fő célja a távoli nyugati régióban a terrorizmus és a szeparatizmus elleni küzdelem – mondta Wang Yi külügyminiszter török kollégájának ankarai útján, ám a törökországi ujgurok attól tartanak, hogy a két ország új megállapodása alapján kiadhatják őket Kínának.
Egyetlen kézjellel kérhetnek segítséget a bántalmazottak és bajbajutottak, melynek felismerésével akár életeket menthetünk.
Németországnak még most kell elkezdeni elnyomni valahogyan a koronavírus-fertőzöttek számát, különben nagyon széles körben elterjedhetnek a vírusvariánsok, amelyek a vakcinákkal szemben is ellenállóbbak – véli Angela Merkel kabinetfőnöke.
A nemzetközi gyapotkereskedelemmel foglalkozó Better Cotton Initiative (BCI) Kínát vizsgáló ága pénteken bejelentette, nem találták jeleit annak, hogy Hszincsiangban kényszermunkával termelnék a gyapotot.
A Capitolium ostromának támogatása, koronavírus elleni álgyógymódok és oltásellenes pletykák. Többek között ezekről kérdezik ma három nagy befolyású techcég – a Facebook, a Google és a Twitter – vezérigazgatóját, illetve arról, hogyan szállnának szembe platformjaik az álhírekkel és azok következményeivel.
Ingyenesen és regisztráció nélkül lehetett felvenni az oltást a hétvégén Szerbiában, emiatt óriási sorok álltak a határokon, hiszen a külfödiek számára is biztosították a lehetőséget.
A koronavírus-járvány már 300 ezer brazil életét követelte és ez a szám csak nőni fog, ugyanis az ország valamennyi államában az összeomlás szélére sodródott az egészségügyi ellátórendszer.
Két ember vesztette életét és legalább nyolcan megsebesültek péntek éjjel Virginia Beachen, Virginia államban - három különböző incidens során dördültek fegyverlövések.
Egy amerikai think-tank kalkulációi szerint legalább 570 ezer ujgurt és egyéb kisebbséget kényszeríthetett arra a kínai kormány, hogy gyapotot szedjenek Hszincsiang tartományban.