A mentési és tűzoltási folyamatok megkönnyítése érdekében lezárták a szomszédos utcákban a forgalmat, miközben továbbra is kutatnak azok után, akik az épületben rekedhettek.
A vasárnapi nap folyamán Igor Matovic, Szlovákia miniszterelnöke bejelentette, hogy hajlandó lenne tisztséget cserélni Eduard Hauger pénzügyminiszterrel tisztséget cserélni - adta hírül a szlovák TASR hírügynökség alapján az MTI.
Több napos szenvedés után kiszabadult a Szuezi-csatornát blokkoló hatalmas teherhajó, melynek híre az egész világot bejárta.
Megvonták az indulási lehetőséget Fehéroroszországtól az Eurovíziós Dalfesztivál szervezői, mivel többször politikai tartalmú dalszövegekkel neveztek a versenyre.
A britek örülhetnek, hiszen fontos döntés született a kijárási korlátozásokról, amiket csaknem három hónappal ezelőtt rendeltek el.
Egyre súlyosabb a koronavírus-járvány helyzete Franciaországban, a kórházak óriási a nyomás, Emmanuel Macron elnök azonban tartózkodik a teljes lezárástól.
Peking fő célja a távoli nyugati régióban a terrorizmus és a szeparatizmus elleni küzdelem – mondta Wang Yi külügyminiszter török kollégájának ankarai útján, ám a törökországi ujgurok attól tartanak, hogy a két ország új megállapodása alapján kiadhatják őket Kínának.
Egyetlen kézjellel kérhetnek segítséget a bántalmazottak és bajbajutottak, melynek felismerésével akár életeket menthetünk.
Németországnak még most kell elkezdeni elnyomni valahogyan a koronavírus-fertőzöttek számát, különben nagyon széles körben elterjedhetnek a vírusvariánsok, amelyek a vakcinákkal szemben is ellenállóbbak – véli Angela Merkel kabinetfőnöke.
A nemzetközi gyapotkereskedelemmel foglalkozó Better Cotton Initiative (BCI) Kínát vizsgáló ága pénteken bejelentette, nem találták jeleit annak, hogy Hszincsiangban kényszermunkával termelnék a gyapotot.
A Capitolium ostromának támogatása, koronavírus elleni álgyógymódok és oltásellenes pletykák. Többek között ezekről kérdezik ma három nagy befolyású techcég – a Facebook, a Google és a Twitter – vezérigazgatóját, illetve arról, hogyan szállnának szembe platformjaik az álhírekkel és azok következményeivel.