Továbbra is érvényben van a hatóságok evakuálási parancsa Youngstown közelében.
Finoman szólva is kételkedik Oroszország szándékában a kijevi kormány, amikor arról beszélnek, hogy nyitottak lennének az ukrán gabonaexport átengedésében.
Liz Truss szerint az "álítéletnek" semmiféle jogi érvényessége nincs.
Emellett többek között öt Ukrajnához tartozó drónt is kilőttek az orosz erők, akik nagy erővel haladnak előre.
A magyar külügyminiszter nem véletlenül utazott el Belgrádba, ahol egy igen fontos energetikai megállapodást írt alá.
„A Pentagon állításai megerősítik, hogy az USA veszélyes globális katonai biológiai programot folytatott a kelet-európai országban”.
Moszkva mindent megpróbál tenni annak érdekében, hogy minimalizálja az uniós szankciók hatását és átirányítsa az Európának szánt olajat a növekvő ázsiai piac felé.
Az aszály mellett az akadozó gabonaexport is egyre komolyabb problémát jelent.
Phenjan egyértelművé tette, csak jogos védelmi célokat szolgál, hogy az elmúlt idők során megkezdték a fegyvereik modernizálását.
A britek „teljes mértékben” elítélik az oroszok háborús pereit, és „minden rendelkezésre álló módszert” fel fognak használni a helyzet megoldására.
Katar kiválasztotta a partnereit a történelem legnagyobb cseppfolyósított földgáz (LNG) projektjének megvalósítására.