Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
360,43 Ft
Euró
388,56 Ft
Font
453,33 Ft
Bitcoin
63,421 $

Vádlottak padján a busz előtt büntetőfékező kaposvári férfi (videóval)

Gyalogosan haladt, amikor állítása szerint túl közel ment el mellette egy menetrend szerinti helyi járat.

Belföld

Bense Róbert

Szerkesztő

Hogy mégis miként lett a szituációból büntetőfékezés? Úgy, hogy a felbőszült férfi a közelben parkoló autójához sietett, majd bepattanva a busz után hajtott, ami előtt először szabálytalanul megállt, kiszállva pedig szidalmazni kezdte a buszsofőrt.

Ám ez még nem volt elég, újabb kétszáz méter megtétele után a mögé érő busz elé kanyarodott, minek következtében a sofőrnek vészfékeznie kellett, ennek hatására pedig egy idős utas elesett, beverte a fejét és eszméletét vesztette. Soron kívül Kim Dzsongun iránti hűségesküre kötelezték az észak-koreai lakosságot

Az őrjöngő férfi ezt követően segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről, a szerencsétlenül járt utas végül nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Az eset még tavaly júniusban történt, az elkövető ügyét azonban csak most kezdte tárgyalni a bíróság.

Az ügyészség a Kaposvári Járásbíróságra benyújtott vádiratában felfüggesztett börtönbüntetést, pénzbüntetést és járművezetéstől eltiltást indítványozott. A bűncselekményt a busz fedélzeti kamerája rögzítette – írta meg az Ügyészség.

Dobrev Klára Magyar Péter pártjának budapesti indulásáról: én ezért nagyon mérges vagyok

Elmondása szerint a Tisza Párt sikeres ellenzéki polgármesterekre indul rá, és veszélyezteti, hogy a Fidesztől polgármesteri pozíciókat nyerjenek el.