Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
361,87 Ft
Euró
389,47 Ft
Font
453,96 Ft
Bitcoin
64,259 $

Ujhelyi az MSZP teljes újjászületését célozta meg, online platformon keresi a támogatókat

Az ellenzéki politikus egy internetes platformon várja azokat, akik támogatnák a párt „teljes újjászületését”.

Fotó: MTI/Kovács Attila
Belföld

Takács Petra

Szerkesztő

Ujhelyi István internetes platformon várja azok jelentkezését, akik részt vállalnának az MSZP megújításában – közölte a szocialisták európai parlamenti (EP-) képviselője vasárnap, az MTI-vel.

Az ellenzéki politikus emlékeztetett: a közelmúltban mutatta be az MSZP „teljes újjászületését szorgalmazó, radikális és mély átalakulást” végrehajtani akaró elképzelését, amelynek részeként a párt az „Esély – Magyar Szociáldemokraták Pártközössége” nevet venné fel. Soron kívül Így startolt el a forint hétfő reggel

Ujhelyi István közleményében hangsúlyozta, hogy a hozzá beérkezett vélemények „elsöprő többsége” egyetértő volt.

„Tudjuk, hogy igazunk van, és most azon akarunk hosszan és tudatosan dolgozni, hogy legyen elég erőnk is érvényt szerezni neki. Ehhez nemcsak egy aktív és konkrét célok mentén politizáló pártra, de a pártot körülvevő civil hálózatra, közösségre is szükség van”

– fejtette ki a szocialista politikus.

Kiemelte, az eselykozosseg.hu weboldalon bárki regisztrálhat, aki akár civilként, akár a szocialista párt tagjaként részt akar venni a magyar szociáldemokrácia újjászületésében és például helyi „Esély Körök” kialakításában.

(MTI)

Összefoglaló videó a Ferencváros 5-1-es győzelméről a Debrecen ellen

A Ferencváros végül 5-1-re győzte le a Debrecent az NB1 hétvégi fordulójában, ami egyúttal rekordot is hozott, mert egy csapat sem rúgott olyan sok gólt egy idény alatt, mint a Fradi.

Ezekkel a gólokkal nyertek Szoboszlaiék a Tottenham ellen Liverpoolban (videó)

4-2-re nyert a Liverpool hazai pályán az Anfield Roadon a Tottenham ellen, aminek ideje alatt Szoboszlai Dominik is kapott pár percet.