Véglegesen eldőlt, mely csapat lesz az utolsó az NB1, így már csak az a kérdés, hogy az Újpest vagy a Kisvárda követi őket az NB2-be.
Nem lesz ott a ZTE elleni bajnoki mérkőzésen Sztankovics, aminek családi okai vannak, és már el is hagyta az országot emiatt.
Egészen megdöbbentő vereséget szenvedett az Újpest hazai pályán a ZTE ellen, aminek semmi előjele nem volt.
Az Újpest csapata legutóbb a Zalaegerszeg ellen lépett pályára, aminek Mészöly Gézáék számára különösen nagy tétje volt.
Az Újpest ezúttal a Zalaegerszeg ellen folytathatja a menetelést az NB1-ben Mészöly Géza vezetésével.
A Debrecen sokat törlesztett ezzel a nagyarányú győzelemmel a ZTE ellen az NB1 25. fordulójában vasárnap délután.
A Mezőkövesd után a Várda is nyert, a kiváló formában játszó Zalaegerszeget állították meg az NB1-ben.
A ZTE nagy formában van, egyelőre verhetetlenek a tavaszi szezonban, legutóbb a Kecskemét ellen tudtak győzni.
Otthon tartotta a 3 pontot a Zalaegerszeg az NB1-ben a KTE ellen, akik ezzel megint lépéshátrányba kerültek.
Könyves Norbert is végtelenül csalódott, amiért 1 pontot sem tudtak szerezni hazai pályán a kieséstől menekülő ZTE ellen.
Dörzsölheti a tenyerét a Ferencváros, mert ezzel komoly lehetőséget kapnak a bajnokságban, addig a Paks ZTE elleni veresége a bajnoki címbe is kerülhet.