Viktor hangsúlyozta, számára nem kizáró ok, hogy egy rajongóval randizzon, hiszen ő is ugyanolyan ember, mint bárki más.
Úgy tűnik, hogy a nézők többsége sokkal jobban örült volna annak, ha Benő marad bent a játékban, aki Viktor ellen búcsúzott az Exatlontól.
Ez volt talán a legnehezebb búcsú eddig a kihívók körében, különösen Bálint és Anna számára, de Dóri, valamint Vivi is elsírta magát.
Benő az elvesztett párbaja után egy igen furcsa dolgot is mondott, ami valahol azonban érthető, hiszen kevesebb mint egy másodpercen belül múlott a győzelme.
Ennyire még soha nem volt padlón Anna, miután Benő kiesett, kvázi egyedül maradt vagy talán csak Bálint támogatását élvezheti.
Lehetséges, hogy Viktornak kellett volna elhagynia Dominikát, ha Bálint felajánl egy medált Benő számára, de ez nem történt meg.
Az Exatlonból kiesett versenyző tiszta vizet öntött a pohárba, és elárulta, hogy milyen volt a kapcsolata a párbajellenfelével, aki egyúttal a csapattársa is.
Ez talán még jobb jel is lehet, bár sokáig ugyanezt láthattuk Dani esetében is, akinek végül el kellett hagynia az Exatlont.
Nagyon fontos volt számára az, hogy Lilkó mellette aludt, támogatta őt a súlyos sérülése miatt. Remek barátok lettek, de még közel sem biztos, hogy nem kell szétválniuk hamarosan.
Anna, Bálint és Benő megpróbáltak beszélni Dórival, de nem jártak sok sikerrel, és ez csak egyre rosszabb lehet.
A bajnokok a nyertest napot követően beszélgettek el arról, hogy milyen mostanában Dóri teljesítménye, aki számukra is kissé furcsa.