Dollár
402,97 Ft
Euró
406,55 Ft
Font
480,82 Ft
Bitcoin
23,429 $

Exatlon: drámai véget ért a párbaj, megvan a következő kieső

Fotó: Instagram/TV2
not image

Hujber Dávid

2021. március 19. - 22:16

Véget ért az Exatlon Hungary legutóbbi párbaja, ezúttal egy bajnok búcsúzott Dominikáról, és érdekes körülmények között.

A bajnokok most már huzamosabb ideje nincsenek formában, és a kihívók sem látják bennük a régi tüzet. Azzal, hogy Zsófi kiesett, mint a leggyengébb játékos, sokkal erősebbé váltak, ami nagyon rossz hírt jelentett a bajnokoknak.

Soron kívül 300 embernek kellett elhagynia egy társasházat a Corvin sétányon Budapesten

Zsófi a legtöbb alkalommal biztos pont volt a piros csapatnak, de ennek vége, hiszen egy héttel ezelőtt Anna „kiütötte” a párbajon, esélyt sem adott neki. Minden idők egyik legsimább párbaját láthattuk az Exatlonban.

A bajnokok két héttel ezelőtt Ákost és Franciskát vesztették el, miközben Krisztián a betegsége óta nem tud úgy teljesíteni, mint azelőtt. Janka szintén kidőlt a sorból, és ezek olyan csapások, amiket már nem bír el a csapat.

Ezek után nem okozhatott túl nagy meglepetést, hogy a bajnokok mentek párbajozni. Luca biztos résztvevője volt az eseménynek, miután övé lett a legrosszabb statisztika az elmúlt időszakról, és ezúttal is Krisztián döntötte el, hogy ki lesz az ellenfél.

Őrjítő fehérneműs képek jelentek meg Vajna Timiről

Nem volt könnyű dolga, hiszen Lilkó korábban már párbajozott, és a kezdetek óta ott van Dominikán, míg Iza betegséggel küszködött, és ez meg is látszott a formáján. Krisztián úgy látta fairnek, ha Izát választja, akinek fel kellett kötnie a gatyáját, mert az ellenfele olyannyira erősen hangolt, hogy medált szerzett, ráadásul Dóri ellen.

Az első kört Iza hozta, aki azonnal ráérzett az ügyességi feladatra: három karikát kellett rádobni a kampókra. A következő körben is előbb ért oda a pálya végéhez, ami hátrányt jelentett Luca számára. Ezúttal sem volt reális esélye, mivel nagyon nem mentek neki a dobások. Ezzel már csak két élete maradt, plusz a medál.

A harmadik kör is ugyanazt a képet mutatta, mint az első kettő, Luca a közelében nem volt annak, hogy rádobja a kampóra a karikákat, és hamar fel kellett használnia a medálját, miközben Izának még volt négy élete. Hiába, ugyanaz a séma valósult meg, mint az előző körökben.

Lucának senki nem ajánlott fel medált, és mivel ezt a körét is elbukta, neki kellett búcsúznia. Még csak pontot sem tudott szerezni Iza ellen, javarészt amiatt, mert egyáltalán nem érzett rá az új ügyességi feladatra. Senki sem számított arra, hogy ez egy ennyire sima párbaj lesz, pláne úgy, hogy Lucának volt egy plusz élete.