Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Halálra gázoltak egy boltba indult 81 éves nyugdíjast – hajtóvadászat indult a sofőr ellen

Halálra gázoltak egy boltba indult 81 éves nyugdíjast – hajtóvadászat indult a sofőr ellen

Liverpool Longmoor Lane utcájában december 5-én délután súlyos közlekedési baleset történt, amikor egy sötét színű jármű elütött egy 81 éves nőt, aki a helyi boltba indult.

További Hírek

A Liverpool után az Arsenal is kikapott, a Manchester City vezeti a bajnokságot

A Liverpool és az Arsenal is hazai pályán kapott ki, amivel óriási szívességet tettek a Manchester Citynek.

Újabb dráma Liverpoolban, megint kikaptak Szoboszlaiék

Újabb drámai mérkőzésen van túl a Liverpool, melynek ideje alatt Szoboszlai Dominik csereként kapott lehetőséget.

Kiderült, ott van-e Szoboszlai a Liverpool kezdőjében a Palace ellen

A Liverpool ismertette a kezdőcsapatát a Crystal Palace ellen, így megtudhattuk, hol számít Szoboszlai Dominikre Jürgen Klopp.

Ismét pályára léphet Szoboszlai a Liverpoolnál, élőben adja a tv

Élőben adja a tv Szoboszlai Dominik csapatának következő angol bajnokiját, ami több szempontból is fontos lesz.

Megelőzheti Szoboszlaiékat a Manchester City, élőben közvetíti a tv

Szoboszlai Dominikék nagy riválisa ideiglenesen átveheti a vezetést az angol bajnokságban, amit élőben közvetít a tv.

Kikapott a Liverpool, a szurkolók elővették Szoboszlait

A szurkolók nem voltak elragadtatva a végeredménytől.

A Liverpool legendája is kiakadt Szoboszlaiék veresége miatt az Európa-ligában

Jamie Carragher sem fogta vissza magát, teljesen ledöbbent, amit az Európa-liga negyeddöntőjének első mérkőzésén látott az Atalanta ellen.

Szoboszlai edzője szerint ez most a mélypont a Liverpool számára

Szoboszlai Dominik edzője, Jürgen Klopp úgy érzi, a teljesítményük szempontjából ez most a mélypont számukra az Európa-ligában elszenvedett súlyos vereségüket követően.

Videón a Liverpool döbbenetes veresége az Atalanta ellen az Európa-ligából

Továbbra sem lehet hova tenni a Liverpool vereségét az Európa-ligában, de még így sem kizárt, hogy az angolok továbbjutnak.

Meglepően rossz helyzetbe kerültek Szoboszlaiék az Európa-ligában

A Liverpool az Atalanta ellen csapott össze az Európa-liga negyeddöntőjének első mérkőzésen a Anfield Roadon.