A nemzetközi divatcégek hatalmas szerepet játszanak India kereskedelmi terjeszkedésében, miután az elmúlt egy évben több vállalat is szüneteltette az új üzletek nyitását a koronavírus-járvány miatt.
Akár négy vagy öt évig is eltarthat, amíg a világon mindenki számára elérhetővé válik a pandémia megfékezéséhez elengedhetetlenül szükséges COVID-19 fertőzés elleni védőoltás.
Van egy ország, ahol az elvégzett tesztek alapján azt lehet mondani, hogy azoknak több mint 50%-a pozitív eredménnyel zárult.
Egy, a nyilvánosság elől mindez idáig rejtőzködő kínai virológus azt állítja, egyértelmű bizonyítékai vannak a koronavírus-járvány valódi eredetével kapcsolatban.
Egy ország, ahol a koronavírus szintén egyre erősebben érezteti a hatását, és a helyi egészségügyi dolgozók még nagyobb veszélynek vannak kitéve.
Hónapokon keresztül tilos volt a koronavírusban elhunyt irakiak családtagjai számára, hogy a hagyományaik szerint végső nyugalmat megadják szeretteik számára, hanem hatóságilag intézték el a holtak elhantolását.
Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) is rámutatott arra a tényre, hogy mennyire fontos a helyes maszkhasználat, ami adott esetben emberéleteket menthet.
Az ázsiai országban is felkészülnek az oltásokra, és már az első körben sok millió ember kaphatja meg a vakcinát, amiről úgy hírlik, hogy igen hamar elérhetővé válhat.
Újabb érdekes hírek érkeztek az Oroszország által kifejlesztett vaknacikáról, ami bizonyos mellékhatásokat eredményezhet.
Egy egészen abszurd jelenetnek lehettek szemtanúi azok, akik a buszon utaztak, miután a férfi egy hatalmas élő kígyót használt arcmaszknak.
A francia egészségügyi hatóságok elérhetővé tették az új statisztikákat, amikben a legutóbbi 24 óra számai szerepelnek, benne a fertőzöttekkel és a halottakkal.