Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
365,56 Ft
Euró
394,14 Ft
Font
461,38 Ft
Bitcoin
70,528 $

Veszélyességi pótlékot követelnek a koronavírus miatt az egészségügyi dolgozók

Egy ország, ahol a koronavírus szintén egyre erősebben érezteti a hatását, és a helyi egészségügyi dolgozók még nagyobb veszélynek vannak kitéve.

Külföld

A T-800-as

Szerkesztő

Egy ország, ahol a koronavírus szintén egyre erősebben érezteti a hatását, és a helyi egészségügyi dolgozók még nagyobb veszélynek vannak kitéve.

Az egészségügyben dolgozók számára különösen fontos, hogy az elsők között kapják meg az oltóanyagot. Erre azonban még várniuk kell, de úgy hírlik, hogy az oroszok mellett a kínaiak is elkészülhetnek novemberre. Soron kívül Nagy tűz miatt kellett 50 embernek menekülnie egy budapesti társasházból

A CNA jelentése szerint Nigériában egy másik problémával is szembe kell nézniük az ország vezetőinek, mégpedig azzal, hogy a nigériai egészségügyben dolgozók hosszabb sztrájkba léphetnek, amiért nem kapnak veszélyességi pótlékot.

A hivatalos tájékoztatás szerint a személyzet hétfőn lépett sztrájkba, köztük az ápolókkal, szülésznőkkel és radiológusokkal. A sztrájk legalább 7 napig tart. Az orvosok azonban országszerte folytatják a munkát.

A szakszervezet igényei közé tartozik a tagok életbiztosítása, a védőeszközökhöz való teljes hozzáférés és a bérstruktúra kiigazítása. A szervezet közölte, hogy határozatlan idejű sztrájkot indítanak, ha a követelések nem teljesülnek 7 napon belül.

Az egészségügyi miniszter, Osagie Ehanire a kiadott közleményében hangsúlyozta, a juttatásokkal kapcsolatos kérdéseket mindig tárgyalásokkal oldották meg, független attól, hogy az mennyi időbe telt. Nigériában elég gyakoriak az egészségügyi sztrájkok a rosszabb feltételek miatt.

A Rezidens Orvosok Országos Szövetsége az elmúlt héten szüneteltette a sztrájkot, hogy a kormánynak legyen ideje a fizetésekre és a munkakörülményekre vonatkozó igények teljesítésére. A rezidens orvosok sztrájkja amiatt is kényelmetlen, mivel az orvosi egyetemeken végzett szakemberek képzéséről van szó, akik a sürgősségi osztályokon látnak el fontos szerepet.

Nigériában összesen 56 388 megerősített esetről és 1 083 halálos áldozatról tudni.

Egy egész várost lezártak Kínában a koronavírus-fertőzések miatt: senki sehova!

Ennyi volt, Xabi Alonso biztosan nem lesz Szoboszlaiék edzője

A legfrissebb hírek szerint a Liverpool kiszállt a versenyből, így nem Xabi Alonso fogja követni a távozás előtt álló Jürgen Kloppot a kispadon.