Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
360,93 Ft
Euró
388,99 Ft
Font
453,13 Ft
Bitcoin
63,709 $

További Hírek

Az Extinction Rebellion közleménye szerint addig fogják folytatni a hasonló megmozdulásokat, amíg a céljukat el nem érik.

A nyílt utcán dördültek el a lövések, két embert meglőttek, egy másik pedig megsérült Rotterdam utcáin, ahol nem gyakoriak az ehhez hasonló esetek.

A holland miniszterelnök hétfőn jelentette be, hogy lemond az ország kormánypártjának vezetői tisztségéről, ezzel együtt pedig távozik a politikából is.

Egyre több ország kormányfője mond le, legutóbb Hollandia első embere, Mark Rutte döntött úgy, hogy beadja a lemondását.

Mindemellett súlyos közlekedési fennakadásokat okozott: számos légijáratot töröltek, több vonat nem indul, illetve az Amszterdamtól északra található autópálya egyik szakaszát lezárták.

Összesen 1370 kg kábítószert akart becsempészni az országba, amelynek feketepiaci értéke 75 millió euróra tehető.

A jelentések szerint vízágyút kellett bevetni annak érdekében, hogy feloszlassák a tömeget, amely a fosszilis tüzelőanyagok támogatása ellen tüntetett.

Nagyot néztek a holland egyenruhások, amikor letartóztattak egy ittas ukrán sofőrt, aki egy olyan hamis jogosítványt adott át a rendőröknek, melyen Boris Johnson neve, képe, és adatai szerepeltek.

A holland irányelvek szerint a spermadonorok maximum tizenkét különböző anyától legfeljebb huszonöt gyerek világra jöttében segíthetnek.

Hollandia kiterjeszti az eutanáziára vonatkozó szabályozását, és lehetővé teszi, hogy az orvosok segítsenek az 1 és 12 év közötti halálos betegségben szenvedő gyermekek halálában.