Elmúltál már 18 éves?
B. László másodfokon végül 20 évet kapott, s rezzenéstelen arccal, bármiféle érzelem kimutatása nélkül fogadta az ítéletet.
Eric Marques maga felügyelte azt a szolgáltatást, amely több mint 200 pedofil honlapot tárolt, melyek közül néhány olyan képeket tartalmazott, amelyeken csecsemőkön vagy nagyon fiatal gyermekeken elkövetett nemi erőszak vagy szadista cselekedetek láthatóak.
Az aktivisták szerint a nemzetbiztonsági törvény alapján a demokráciapárti aktivisták és a civil társadalmi csoportok ellen nyílt támadásokat indítanak.
Ítéletet hirdettek Galambos Lajos ügyében, az ügyvédje most elmondta, mire számíthat a mulatós sztár.
Bűnösnek találta a bíróság Galambos Lajost az áramlopás ügyében, még úgy is, hogy a vádlott nem jelent meg a bíróságon, miközben a feleségét felmentették.
Marija Kolesznyikova még az elrablása után sem volt hajlandó arra, hogy kitoloncolják Fehéroroszországból.
A bíróság a férfit több vád alól bizonyítottság hiányában felmentette.
Bosznia leköszönő nemzetközi békefelügyelője pénteken a büntető törvénykönyv módosítását rendelte el arra vonatkozóan, hogy az 1995-ös srebrenicai népirtás tagadásáért börtönbüntetést lehessen kiszabni, ami a nacionalista szerbek körében gyakran hangoztatott nézet.
A törvényjavaslat 10 év börtönbüntetést jelenthet az LMBTQ+ közösség tagjai és a jogaikat támogatók számára.
Egyszer már eltiltották a vezetéstől, bár jogosítvánnyal korábban sem rendelkezett.
A szovjet kori büntetés-végrehajtási intézeteiről hírhedt Mordvin Köztársaság területén egy másik, kémkedés vádjával elítélt amerikai exkatona is börtönbüntetését tölti.