Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
371,85 Ft
Euró
395,43 Ft
Font
461,74 Ft
Bitcoin
62,539 $

Közel 30 év letöltendő börtönt kapott a Szent Ferenc Alapítvány egyik volt nevelője

A Dévai Szent Ferenc Alapítvány egyik volt nevelője szexuálisan bántalmazott gyerekeket, amiért 28 évi letöltendő börtönt kapott.

Fotó: Unsplash/Matthew Ansley
Európa

Takács Petra

Szerkesztő

Jogerősen 28 évi letöltendő börtönbüntetésre ítélték a Dévai Szent Ferenc Alapítvány egyik volt nevelőjét, akit a gondjaira bízott gyermekek szexuális és fizikai bántalmazásában talált bűnösnek a marosvásárhelyi táblabíróság – közölte szombaton a Maszol.ro kolozsvári hírportál, a gyermekmentő hálózatot alapító és vezető Böjte Csaba ferences szerzetes Facebook-bejegyzésére hivatkozva.

K.Sz.-t 36 bűncselekmény elkövetése miatt állította bíróság elé az ügyészség. A vádirat szerint 2007 és 2017 között a tusnádfürdői Szent László Gyermekvédelmi Központ, majd a Kászonaltíz községhez tartozó kászonimpéri Szent Katalin Otthon nevelőjeként a rábízott fiúgyermekek közül kettőt megerőszakolt, tizenegyet szexuálisan bántalmazott, tízet megrontott, tizenhármat fizikailag bántalmazott, egynek pedig veszélyeztette a testi épségét. Soron kívül Helyszíni fotókon a Ferihegyi repülőtérre vezető úton történt halálos baleset

Több esetben azonos áldozatról van szó, a sértettek száma összesen tizenöt, mindegyikük kiskorú (a legkisebb 8 évesnél kisebb, a legnagyobb 16 éves) volt az elszenvedett szexuális, illetve fizikai abúzusok idején.

Első fokon 30 évet kapott

A hajdani nevelőt első fokon 30 évi börtönbüntetésre ítélték még tavaly júliusban. A táblabíróság jogerős döntésben a kétrendbeli nemi erőszakból csupán egy elkövetését találta bizonyítottnak, amelyért a nemi erőszak esetében kiszabható legnagyobb, 10 évi börtönbüntetést szabta ki, majd ehhez a többi bűncselekmény elkövetéséért kiróható, összesen 54 évi börtönbüntetés egyharmadát hozzáadva állapította meg a 28 évi halmazati börtönbüntetést.

A végleges bírósági döntést hírül adva Böjte Csaba arra kérte híveit: imádkozzanak a gyermekek testi és lelki épségéért. Tavaly júliusban, amikor az elsőfokú ítélet kapcsán először kapott sajtónyilvánosságot a Szent Ferenc Alapítványt megrázó gyermekbántalmazási ügy, nyugalmuk és méltóságuk megőrzésére, munkájuk lelkiismeretes folytatására bátorította munkatársait a ferences szerzetes. Felidézte: hat évvel korábban a gyermekek panaszai alapján maga tett feljelentést a volt nevelő ellen, viszont kiemelte, hogy számos átvilágítás és a hosszas nyomozás eredményeképp kizárólag K.Sz bűnösségét állapították meg a hatóságok, sem őt, sem mást nem marasztalt el a bíróság.

A Böjte Csaba által 1993-ban létrehozott Szent Ferenc Alapítvány (a Magnificat.ro honlapon elérhető információk szerint) 24 bentlakásos és 20 napköziotthont működtet magánadományokból és közpénzekből Romániában, fennállásának három évtizede alatt pedig mintegy hatezer nehéz anyagi helyzetben élő, vagy elhagyott gyerek neveléséről és ellátásáról gondoskodott.

(MTI)

Izrael felbőszítheti Iránt a robbanások után

Egyre több forrás számol be arról, hogy izraeli rakéták csapódhattak be Irán területén, ahol többek között nukleáris létesítmények is találhatóak.