Hivatalosan is kiderült, mi lesz Szoboszlai Dominik sorsa az Arsenal elleni mérkőzés kapcsán az egymásnak ellentmondó információk után.
Ez egyfajta visszavágó is az Arsenal és a Manchester City részéről, mindkét oldalon vannak fájdalmak.
Ez nem az angolok estéje volt a Bajnokok Ligájában, a Manchester United egyenesen kínos vereséget szenvedett, de az Arsenal sem szerzett pontot.
Nem volt zökkenőmentes az Ágyúsok utazása.
Az Arsenal még csak esélyt sem adott a Bournemouth-nak, akik továbbra is azért harcolnak, hogy ne essenek ki a Premier League-ből.
Kerkezék sem találták az ellenszert az Arsenal dinamikája ellen, miközben Manchester egyik fel sem lehet elégedett.
Nagy neveket vinne Barcelonába a katalánok edzője, köztük két kegyvesztetté vált Manchester United játékossal.
Vasárnap rendezték meg a hatalmas londoni derbit az Arsenal és a Tottenham között, melynek komoly tétje volt.
Martin Odegaard úgy döntött, nem hagyja el a londoni klubot, és aláírja az új szerződést Londonban.
Az Ágyúsok esélyt sem adtak holland ellenfelüknek.
Megérkezett az Everton-Arsenal angol bajnoki mérkőzés hivatalos összefoglaló videója, aminek a londoniak örülhetnek igazán.