A Microsoft elfeledett keresőmotorjába új életet lehelnek, ráadásul ha minden a tervek szerint halad, még a ChatGPT teljesítményét is felülmúlhatja.
Az egyedi kütyü segítségével búcsút inthetünk a nyári leégéseknek.
Kutatók perovszkitból olyan mesterséges retinát építettek, ami az emberi szemhez hasonlóan képes érzékelni a fényt.
Véget nem érő inspirációs forrás a természet a tudósok számára, ám mesterséges eszközeink gyakran képtelenek kommunikálni a környezetben található élőlényekkel.
Súlyos problémát jelentenek a környezetben felhalmozódó, főként erózió hatására keletkező, gyakran mikroszkopikus méretekkel rendelkező műanyaghulladékok, melyek eltávolítása kiemelt célja a klímakutatóknak.
Finoman szólva is balul sült el a kémiában egyébként meglehetősen jártas egyetemista kísérletezése.
Az új eljárás segítségével rendkívül gyorsan kivonható a hidrogén több mint 90 százaléka.
Az austini Texasi Egyetem kutatói létrehoztak egy különleges, nanokristályos szerkezetű gélt, ami hőmérséklet-változás hatására képes módosítani halmazállapotán.
Tudósoknak először sikerült laboratóriumi körülmények között úgynevezett kvantum tartományfalakat létrehozniuk.
A Volkswagen állítólag a Huawei önvezető gépjárműveket fejlesztő szegmensét tervezi felvásárolni, mely ügylet gyümölcseként 2025-ig több mint másfél millió elektromos autót gyárthatnak le.
A vadvédők mérnökökkel és tervezőkkel fogtak össze, hogy a legújabb technológiák bevetésével óvják meg a veszélyeztetett fajokat.