Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Szerző: Bense Róbert

Egyre közelebb az első helyhez Szoboszlaiék, Jürgen Klopp azonban nem érez nyomást

Egy hét leforgása alatt ez lesz a harmadik meccse Szoboszlaiéknak.

Lewandowski még éveket érez magában játékosként, edző azonban nem lenne

A Barcelona lengyel klasszisa volt már jobb formában is, de továbbra is optimista.

25 éve adták át a Budapest legnagyobb terminálját

Csaknem 30 ezer négyzetméteren terül el a 2B terminál.

Gulácsi Péter csak a szerencsének köszönheti, hogy folytathatta karrierjét

A 33 éves hálóőr nem csupán egy komoly sérüléssel, de egy fertőzéssel is megküzdött.

Már télen új játékost igazolhat a Liverpool Matip helyére

Tervben volt egy középhátvéd szerződtetése, de Matip sérülése felgyorsíthatja az eseményeket.

Pep Guardiola szerint itt az ideje, hogy négy nyeretlen meccs után megrázzák magukat

Érdekes hasonlattal élt Guardiola, a Manchester City az egyik kiesőjelölt ellen lép pályára.

Több százezer vakcinát vásárolt a kormány az új covid-variáns ellen

A vakcinát főként azoknak ajánlják, akik jogosultak az ingyenes influenza elleni oltásokra.

Egyre több az influenzás, a covid-koncentráció is emelkedőben van

További 249 700 ember akut légúti fertőzés tüneteivel jelentkezett orvosánál.

Visszatérhet a Manchester City nagy hiányzója, már szerepel Guardiola keretében

Kevin de Bruyne hiánya egyre fájóbb a City számára.

Szoboszlai Dominik a Liverpool újabb győzelméről: „együtt harcoltunk”

A magyar játékos ezúttal is kivette a részét a sikerből.

Szoboszlai újabb pazar gólt szerzett a Liverpoolban, ismét közelebb kerültek az Arsenalhoz

Ezúttal a Sheffield Unitedet győzték le idegenben, tapadnak a listavezetőre.

Mozgásban a világ legnagyobb jéghegye, ami háromszor nagyobb New Yorknál

Egyre nagyobb szerepet játszik a tengerszint emelkedésében az Antarktisz jegének zsugorodása.

Tízmilliók töltöttek le kártékony alkalmazásokat a Google Play-ről

Egyre több van belőlük, és egyre többen is dőlnek be ezeknek.