Noha korábban úgy tűnt, nem szükséges, hogy hivatalos formában is elváljanak, most mégis arra a döntésre jutottak, hogy beindítják a folyamatot.
Talán jobb nem belegondolni abba, hogy mi történt volna, ha Magyarország csak a brüsszeli vakcinabeszerzésre koncentrál.
A rendőrségi beszámoló szerint a fővárosi rendőrök időközben elfogták a tettest, aki egy 98 éves nőt próbált meg kirabolni.
Nagyon sokan álmodoznak egy ilyen autóról, mint ami Nóriék családját erősíti, ami nemcsak maga a luxus, hanem egy igazi védőpajzs.
Úgy tűnik, hogy Győzike és Krisztián nagyon jó párost alkotnak, de most kiderül, hogy Virág barátja mennyire tud titkot tartani.
A fiatal lány napok óta nem engedi el a témát, ami kezd ahhoz hasonlítani, mint amikor Ricsi csinálta ugyanezt Benővel.
Mint egy fiatal Bond-lány, úgy tündököl ebben a videóban Gelencsér Timi Dominikán, ahol az Exatlon Hungaryt forgatják.
Aki kételkedik ebben, az nézze meg a színésznőről készült képeket, amik már-már a hihetetlen kategóriába tartoznak.
A miniszter reagált arra az ügyre, amikor is egy technikai gond miatt lassan egy héttel ezelőtt többen nem kaphatták meg az oltásukat az AstraZeneca vakcinájával.
A kormányinfón elhangzott pár új információ arról, hogy jelenleg mekkora a kapacitás, biztosítván az embereket arról, hogy az egészségügyi rendszer állni fogja a sarat.