Donald Trump decemberben írta alá a 2,3 billió dollárról szóló állami támogatási csomagot, a törvényjavaslat szerint pedig a hírszerző ügynökségeknek az aláírástól számított 180 napon belül meg kell osztaniuk a kongresszussal minden információt, melyet eddig megtudtak az ufókról.
A koronavírus-járvány által okozott komoly gazdasági kár úgy tűnik, véget vetett a spanyol ötéves munkahelyteremtő programnak Spanyolországban.
Az észak-írországi lakosok furcsa üzeneteket kaptak a napokban, melyekben azt írják a címzetteknek, hogy jogosulttá váltak a koronavírus elleni oltásra, majd az érintettek banki adatait kérik.
Egy japán férfi nyolc évvel ezelőtt elhunyt édesapjáról készült felvételeket talált a Google Earth alkalmazásban, miután rákeresett szülei házára.
A Kaliforniai Egyetem rendhagyó módon indította a téli egyetemi járványmegelőzési protokollt, ugyanis olyan automatákat telepített az egyetem épületeibe, melyekből koronavírus-teszteket vásárolhatnak a hallgatók.
Franciaország 600 ezer baromfi leölését tervezi, miután az országban is megjelent a madárinfluenza, így nagy eséllyel meg tudják akadályozni, hogy a kacsaállományok tovább terjesszék a vírust.
A Nemzetközi Oltóközpontot működtető Oltóközpont Kft. ellen még novemberben indult el fogyasztóvédelmi eljárás az ötezer forintért árult koronavírus elleni vakcinára szóló "előfoglalási jog" kapcsán.
A hollókról már korábban is megállapításra került, hogy kifejezetten magas intelligenciával rendelkeznek, egy friss tanulmány szerint pedig a négy hónapos hollók olyan intelligensek, mint a felnőtt majmok.
A tavaly óta pusztító koronavírus ellen már legalább 6-7 vakcina áll rendelkezésre, azonban nem mindegy, hogy milyen technológiát alkalmaztak a fejlesztések alatt. Jelenleg pedig kizárólag olyan oltóanyagok vannak a piacon, melyeket legalább két alkalommal kell beadni.
A felvételen látszik, hogy a tüntetők az Az Amerikai Egyesült Államok Capitoliumában található egyik szenátusi irodát feldúlták, hatalmas káoszt hagyva maguk után.