Dollár
397,19 Ft
Euró
419,12 Ft
Font
489,06 Ft
Bitcoin
17,169 $

A szaúdi herceg közölte, hogy el fogja utasítani Elon Musk ajánlatát a Twitter felvásárlására – Musk reakciója zseniális

Fotó: MTI/EPA/Ben MacMahon
Smart
not image

Borbély Fanni

Szerkesztő

Elon Musk már nem egyszer borzolta a kedélyeket megjegyzéseivel, most azonban olyan választ adott a szaúdi hercegnek, hogy a fal adja a másikat.

Alwaleed bin Talal Al Saud, a milliárdos szaúdi herceg csütörtökön kijelentette, ő biztosan nem fogja támogatni Musk tervét, és ellene fog szavazni. Reakciója azt követően érkezett, hogy a világ leggazdagabb techguruja bejelentette, ajánlatot tett a Twitter felvásárlásra, és már meg is vannak a tervei arra vonatkozóan, hogy milyen irányba kellene terelni a közösségi média platformot.

A szaúdi herceg egy tweetben közölte, hogy szerinte a Musk által adott ajánlat, mely szerint részvényenként 54,20 dollárért felvásárolná a Twittert, “nem közelíti meg a Twitter valódi értékét, tekintettel a folyamatos növekedésre”, majd kissé fölényes hangnemben hozzátette, “én, mint a Twitter egyik legnagyobb részvényese, a Kingdom_KHC nevében elutasítom az ajánlatot”.

Ezt követően nem is kellett sokat várni a reakcióra Musk részéről: közvetlenül azután válaszolt a szaúdi hercegnek, hogy befejezte TED Talk interjúját, melyben egyébként arról is szót ejtett, hogy mi lesz a B-tevre arra az esetre, ha valamiért a Twitter elutasítaná a felvásárlásra irányuló ajánlatát.

Musk reakciója pedig kétségkívül zseniális: valószínűleg egy kicsit felcsattant azon, hogy pont a szaúdi herceg nyilvánult meg ily módon, és egy olyan választ adott, amire nem biztos, hogy számított a herceg:

“Érdekes. Csak két kérdésem lenne, ha szabad. Mennyi is a Twitterben való részesedése a királyságnak közvetlenül és közvetve? Mi a királyság véleménye az újságírói szólásszabadságról?”.

Musk reakciója egyértelműen Szaúd-Arábia megkérdőjelezhető viselkedésére utal az emberi jogi kérdésekben és a szólásszabadság tekintetében, és az is egyértelműnek tűnik a tweet alapján, hogy ezzel utalt arra, hogy Mohammed bin Szalmán trónörökös jóváhagyta a Washington Post oszlopos tagjának, Dzsamál Hasogdzsi újságírónak a meggyilkolását.