Jákob Zoltán, a magyar milliárdos is kihasználta a jó időt, kivette a Ferrarikat a napra egy esemény kapcsán.
Tökéletes alakja van David Beckham feleségének, aki mindig lenyűgözi a követőit, köztük azokkal sztárokkal, akik szintén ott vannak a követők között.
Győzike elismerte, amiatt zavarodott és kavarodott meg legutóbb, mert nem időben szedte be a gyógyszereit.
Nagyon nem szerette volna ezt, érthető okokból, mivel a frizurájára már el volt készítve, de úgy tűnik, hiába, mindent kezdhet elölről.
Rita Ora egy ideje csúcsformában van, nők milliói szeretnének úgy kinézni, mint ő, ám ez nem ilyen egyszerű, már csak az egyedi kisugárzás miatt sem.
Gelencsér Timi barátnőjével nem lehet szórakozni, szerinte Győzikének tudnia kell, hogy hol a helye, és vele biztosan nem fog szórakozni.
Több dolog is hátráltatta Zimány Lindát, aki azonban így is remek teljesítményt nyújtott, és megérdemelten jutott tovább a következő körbe.
Lezajlott az utolsó szimpátiaszavazás a Nyerő Páros 2022-es évadában, ami egyúttal azt is jelenti, hogy megvan az a három páros, akik ráfordulhatnak a fináléra.
Győzike nem hagyta annyiban a történteket, még Gáspár Bea sem tudta leállítani, aki valahol középen állt, és hangsúlyozta is, ez egy verseny.
Győzike nem kicsit kapta fel a vizet, és azt mondta, hogy Gelencsér Timi és barátnője csaltak, nem kicsit mondta meg a magáét.
Tóth Andi barátnője is elutazott Egyiptomba, ahová Marics Peti is követte őket, így legalább hárman vannak odakint.