Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
359,81 Ft
Euró
387,63 Ft
Font
450,59 Ft
Bitcoin
61,477 $

Megérkeztek a statisztikai adatok: ennyivel több magyar halt meg a járvány alatt

Összesen 15 százalékkal többen haltak meg 2020 márciusa és 2021 szeptembere között, mint amire a korábbi évek demográfiai adatai alapján számítani lehetett volna. 

Fotó: Twenty20
Belföld

Takács Petra

Szerkesztő

Tóth G. Csaba közgazdász-demográfus az adatok alapján arra jutott, hogy ha minden demográfiai folyamat ugyanolyan maradt volna, mint a járvány előtt, akkor a korábbi évek átlaga szerint az elmúlt másfél évben 191 645 ember halt volna meg, ehhez képest 220 072 haláleset történt valójában. Az operatív törzs ebben az időszakban 30 123 koronavírusos áldozatot jelentett.

A HVG egyik tanulmánya szerint a korcsoportonkénti bontásában jelentős változás látható annak következtében, hogy elérhetővé váltak az oltások, hiszen 2020 őszén a többlethalálozás 70 év felettiek körében 60 százalék volt, ezzel szemben 2021 tavaszán a beoltás után az arány 37 százalékra csökkent. Továbbá regionális felosztásban is látványosak a különbségek, Budapesten és Pest megyében 100 ezer lakosra 227 fő, Észak-Magyarországon 356 fő volt a többlethalálozás, itt a nemek közötti különbség is nagy, a férfiak többlethalálozása közel duplája a nőkének – derül ki a Pénzcentrum cikkéből. Soron kívül Elbocsáthatják a taxist, aki összebalhézott egy szabálytalanul közlekedő biciklissel

A 2020-as elhalálozási okokból az is kiderült, hogy a járvány első évében a covid mellett azért emelkedett az elhunytak száma, mert sokkal többen haltak meg magas vérnyomás és cukorbetegség következtében, mint néhány évvel korábban, emellett sajnálatos módon megnőtt az öngyilkosok száma is. Eközben a hörghurut, a tüdőtágulat és az asztma jóval kevesebb áldozatot követelt, mint azelőtt, a kijárási korlátozások bevezetése után pedig majdnem negyedével csökkent a közlekedési balesetben elhunytak száma.

Eddig 10 ezer áldozatot követelt a negyedik hullám, azonban az ezzel kapcsolatos elemzésekre még várni kell, mivel a KSH január végén adja ki a 2021-es demográfiai adatokat, amiben a halálokok nem szerepelnek, egyedül a halálozások éves száma.

Az antidepresszánsok újabb negatív hatására derült fény, hőségben okozhatnak gondot

Egyes készítmények kimondottan kellemetlen tüneteket okozhatnak a melegebb hónapokban.

Nagyon jó minőségű eperre és remek szezonra számíthatunk idén

A szakember szerint jó termés várható idén szamócából itthon, ezen a héten pedig a szedd magad akciók is megkezdődnek az országban.