Kiderültek a részletek az Attila úton történt halálos gázolásról
A 37 éves nőt pénteken kora reggel gázolták halálra az Attila úton, most pedig kiderültek a részletek is a tragédia kapcsán.
Tragédia Budapesten: halálra gázoltak egy nőt az Attila úton kora reggel, a 37 éves asszony az úttesten keresztbe akart átszaladni, amikor az autós elütötte; úgy tudni, a nő a parkoló autók mögül lépett ki.
Az autó hatalmas erővel gázolt, szemtanúk szerint a nő teste 50 métert repült, majd a földnek csapódott. Próbálták újraéleszteni, de olyan súlyosak voltak a sérülései, hogy esélye sem volt túlélni a tragikus balesetet, szörnyethalt.
Rendőrségi sátrat is felállítottak az Attila úton pénteken, ahol egy Mini sofőrje halálra gázolt egy 37 éves nőt – az autó szélvédője teljesen betört, a motorháztető pedig behorpadt, olyan nagy erejű volt a gázolás. Az autót vezető 35 év körüli férfi a Széll Kálmán tér irányából érkezett, amikor elgázolta a nőt, aki a Tények értesülései szerint az úton keresztbe akart átszaladni.
A helyszínre kiérkező mentősök sokáig küzdöttek a nő életéért, és több alkalommal is megpróbálták újraéleszteni, azonban az áldozat olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A gázolás olyan brutális erejű volt, hogy a nő legalább 50 métert repült, miután az autó elgázolta őt.