Rácz Jenő megmutatta az operált lábát
Remekül halad előre Rácz Jenő, és noha csak nemrég esett át a térdoperációján, már a konditeremben izzadhat.
Rácz Jenő fiatalkora óta sportol, nagyon fontos számára a mozgás, és imádja a futballt. Olyannyira, hogy egykor futballistaként rúgta a labdát, ami szintén egy izgalmas időszak volt számára.
Idővel azonban a konyhaművészet felé fordult, és remek döntést hozott ezzel, mert olyan szinten kiteljesedett, hogy Michelin-csillagos chef vált belőle. Ráadásul mindezt fiatalon érte el, ami csak még inkább motiválhatta a karrierjében.
Nemrég egy fontos térdműtéten esett át, de már a konditeremben edz. Visszatért a munkába, és nincs messze attól, hogy hamarosan felálljon a futópadra, ami a következő nagy lépés lesz a rehabilitációjában.
A jó rehabilitáció legalább annyira fontos, mint egy jól sikerült operáció, és ezzel Jenő is tisztában van. Az RTL sztárja mankók nélkül táncolhatott a kislányával, és azóta csak még tovább javult az állapota.
Ezúttal egy előtte-utána felvételt mutatott be a követőknek, bizonyítván, hogy nincs lehetetlen. Olyannyira nincs, hogy január első hetében még igencsak más állapotban volt, most pedig a konditeremben edz, amit erre a linkre kattintva nézhettek meg.