P. Diddy 185 millió dollárt pumpált egy kannabisz-üzletbe – meghiúsult
A legfrissebb jelentések szerint nem jött össze a fúzió.
A TMZ értesülései szerint nehéz időszak elé néz P. Diddy, aki 185 millió dollárért tervezett felvásárolni két kannabisszal foglalkozó céget, ám a fúzió időközben meghiúsult.
A portál az ügyhöz közel álló forrásokra hivatkozva azt írja, Diddy türelmesen várakozott a háttérben, annak reményében, hogy a Cresco Labs és a Columbia Care által a tavaly elfogadott, tervezett fúzió megvalósul.
Csakhogy a részvényeseknek nem sikerült megállapodásra jutniuk, melynek következtében P. Diddy üzletét is elkaszálták a héten. A TMZ-nek nyilatkozva a rapper csapata megjegyezte, ő és a Combs Global ennek ellenére továbbra is érdekeltek a kannabiszipar diverzifikálásának lehetőségeiben.
Amennyiben megvalósult volna az üzlet, úgy P. Diddy-nek most 9 üzlet lenne birtokában New York, Massachusetts és Illinois államban, ráadásul mindegyikhez saját termelőüzem is tartozik. Ezzel együtt jóformán ő lett volna a legnagyobb kannabisz-üzlet fekete tulajdonosa is.