Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
359,73 Ft
Euró
387,54 Ft
Font
450,71 Ft
Bitcoin
60,465 $

Több mint 16 milliárd dollárt fizetett az EU Oroszországnak fosszilis tüzelőanyagokért

Az erre vonatkozó adatokat a CREA független kutatószervezet osztotta meg, amely nyomon követi, mennyi pénz áramlik az Európai Unióból a Kreml zsebébe.

Fotó: Twenty20
Európa

Takács Petra

Szerkesztő

Megállapították, hogy az orosz-ukrán háború kezdete óta több mint 16 milliárd dollárt fizetett ki az EU Moszkvának a fosszilis tüzelőanyagokért, amelyből több mint 5 millió olajra, közel 9,5 millió gázra és több mint 385 millió dollár szénimportra ment el.

A szállítmányok mértékének becsléséhez az orosz kikötőkből az uniós kikötők irányába tartó hajók rakománykapacitását összesítették, majd ezt vetették össze a bejelentett importmennyiségre és -árakra vonatkozó adatokkal. Soron kívül A DK bejelentette, mégis lesz nyilvános vita a köztévén

Lauri Myllvirta, a CREA vezető elemzője szerint még mindig a gáz az első számú import, amelynek szállítása a háború kitörése után is nőtt, majd a sorban a második helyet az olaj foglalja el, amit harmadikként a szén követ, bár ez utóbbi kettő esetében csökkentek az erre irányuló fuvarok.

Az Európai Bizottság rendelkezésre álló információ szerint 2019-ben Európa gázimportjának 41,1 százalékát, szilárd tüzelőanyag-importjának 46,7 százalékát és nyersolajimportjának 26,9 százalékát Oroszországtól szerezte be.

Tavaly az EU 155 milliárd köbméter földgázt importált Oroszországból, ami a Nemzetközi Energiaügynökség adatai szerint a teljes gázimportjának csaknem a fele, azonban az orosz gázfüggőség következtében Putyin veszélyes befolyással bír Európa felett, valamint lehetővé teszi, hogy a Kreml ebből finanszírozza az ukrajnai inváziót – derül ki a Newsweek cikkéből.

Az EU nemrégiben közölte, hogy javaslatot tettek arra, hogy 2022 végéig kétharmadával csökkentik az Oroszországból származó gázimportot, illetve 2030 előtt teljesen függetlenné akarnak válni ettől, továbbá a Green Deal megállapodás is a prioritások között szerepel.

Ha most lenne választás, ezek a pártok be sem kerülnének a parlamentbe

Egy friss felmérésből derült ki, mennyire sokat változott egyes pártok támogatottsága.